Szeptember végére a parlament elé kerülhet a közszférában dolgozókra vonatkozó törvényjavaslat (videó)

ruzic_rts

A közszférában dolgozókra vonatkozó törvény rendet kellene, hogy teremtsen a közszolgálatban, lehetővé kellene, hogy tegye azt, hogy észszerűbben és igazságosabban fizessék meg a munkásokat, valamint érdem szerint kapják a pénzt – nyilatkozta a Szerbia RTV-nek Branko Ružić szerb államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter.A törvényjavaslat keresztüljutott a közvitán, és várhatóan szeptember végéig a parlamenti képviselők elé kerül. A javaslat kidolgozásakor a szakszervezetek véleményét is kikérték – mondta a miniszter. Az új törvény lehetővé tenné, hogy a szakszervezetek is beleszóljanak a munkahelyi rendszerezésébe, de továbbra is kötelező lenne pályázat kiírása egy-egy munkahelyre.

ruzic_rts

Branko Ružić, államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter, Szerbia: „Ami a lényeg, hogy a rendszer irányíthatóbb legyen, legyen igazságos és átlátható, hogy azok, akik a közigazgatásban dolgoznak, motiváltabbak legyenek, vagyis hogy értékeljük a legjobbak munkáját, emellett az is fontos, hogy kiegyenlítsük a fizetéseket. Úgy vélem, hogy ez a lényeg, hogy ezáltal a végső felhasználók, vagyis Szerbia lakosai minél jobb szolgálatatásban részesüljenek.”

One Response to Szeptember végére a parlament elé kerülhet a közszférában dolgozókra vonatkozó törvényjavaslat (videó)

  1. Lajos szerint:

    Érdekes lesz amikor egyesek érdem szerint kezdik majd kapni a fizetésüket, rá fognak jönni mennyi haszon van (volt) belőlük. Ezt a törvényt a közigazgatásra is ki kéne terjeszteni. Egy csomó pénz fog bennmaradni a kasszába.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

umraniye escort Porno izle turk porno