Nemzetközi fafaragó tábor Oromhegyesen (videó)

VII. Fafarago tabor 3

Oromhegyesen holnap zárja kapuit a Nemzetközi Fafaragó Tábor, amelynek munkájában 3 felvidéki, 4 magyarországi és 3 helybeli alkotó vesz részt. Ennyien még egyetlen korábbi táborban sem voltak.
Szemcsuk István, a székely népművészet jó ismerőjeként minden táborban itt van Oromhegyesen. Műszaki tanár lévén általában a nagyobb precizitást igénylő dolgokat bízzák rá társai.

fafaragoOk-S

Szemcsuk István, fafaragó, Bonyhád, Magyarország: „Székely vagyok, követem mindig, székely kapukat is faragtam, azokat a munkákat is szeretem csinálni, ezáltal sokkal több mintát tudok, jobban bele lehet vinni egy pár dologba, valamint az emberalakokat, fejeket.”

A három felvidéki alkotó először vett részt a munkában és inkább tanulni jött, ismerkedni a fával, a fafaragással. Baracska Árpád a szlovákiai Szőgyén restaurátorként dolgozik, ezért külön érdeklődik a fafaragás iránt. „Rozetta mintákat faragcsálunk, hangsúlyozom, főleg azért, hogy megismerkedjünk a fával, hogy megtanuljuk a vésőt, mert azért nem úgy van, hogy gyere kalács, megeszlek, hanem kísérletezünk, innét fordítsd, onnét fordítsd, a Viktor kollégám viszont keményebb munkába fogott, ő mindjárt egy szobrot farag.”

fafaragok-S

A fafaragók Szent István szobra mellett, ami az oromi templomba kerül majd, rámát faragnak a falu kitört településjelző táblájához és sok más, szebbnél szebb faragványt készítenek.

Erdélyi István, főszervező, Oromhegyes: „A betlehemet tudjuk bővíteni az idén, a Kanizsa Feszt-re készül a megszokott kopjafa valamint a Zitzer Klub 25 éves évfordulójára készítettünk egy emléktáblát és a megszokott táborfát, amire a nevek, a dátum felkerül.”

Az oromhegyesi Ulmus Egyesület fafaragó táborát társszervezőként a helyi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is segítette, a községi önkormányzat pedig 200 ezer dináros támogatást nyújtott a szervezőknek.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

umraniye escort Porno izle turk porno