Tag Archives: törökbecse

Fiatal gazdálkodókat segít a törökbecsei önkormányzat

foliasator

A Törökbecse melletti Kumánon ma ünnepélyesen átadtak három fóliasátrat olyan fiataloknak, akiknek a gazdálkodását kezdetben a törökbecsei önkormányzat támogatja. A fiataloknak két évük lesz arra, hogy a saját lábukra álljanak, ezt követően újabb munkanélküliek kapnak majd esélyt arra, hogy állami és önkormányzati támogatással fóliasátras zöldségtermesztésbe kezdjenek.

Aratónap Óbecse és Törökbecse határában (videó)

aratonap-becse

Egy Törökbecse és Basahíd közötti parcellán ma délelőtt aratónapot tartottak. A Vajdasági Szövetkezeti Szövetség főszervezésében megtartott eseményen a szakemberek elmondták: a tavalyinál kevesebb búza terem az idén.

Slovo ljubve – díszülés az aracsi pusztatemplomnál (videó)

aracs1

Slovo ljubve címmel a Törökbecse melletti aracsi pusztatemplomnál tegnap este díszülés keretében adták át az Angelina Branković despotica irodalmi díjat, és bemutattak egy Aracsról szóló könyvet is. Az eseményen az osztrák-szövetséges Stefan Lazarević és Đurađ Branković despotákra emlékeztek a szervezők.    

Oldtimer találkozó Óbecsén

oldtimer becse

Az Óbecse–Törökbecse Oldtimer Club szervezésében ötödik alkalommal kerül sor a nemzetközi oldtimer találkozóra. A program vasárnap délelőtt Beodrán kezdődik a múzeum előtt,

Kihelyezett konzuli fogadónapot tartottak Törökbecsén (videó)

honositas

Kihelyezett konzuli fogadónapot tartottak kedden Törökbecsén. A településen eddig több mint kétezren kérelmezték a magyar állampolgárságot. A tizenötödik kihelyezett fogadónapon mintegy 96 kérelmet nyújtottak be.

Megindult a húsvéti készülődés, a sonka, tojás, torma beszerzése (videó)

sonka1

Törökbecsén a borult, esős idő ellenére is sokan ellátogattak a piacra, hiszen ilyenkor, ünnepek előtt nagyobb a kínálat a sonkát, tojást vagy éppen a tormát illetően, amely semmiképp sem maradhat el az ünnepi asztalról.               

Megemlékezés Törökbecsén

zseli torokbecse megemlekezes

Törökbecsén hétfőn délután alkalmi műsorral, valamint koszorúzással emlékeztek a magyar forradalom és szabadságharc hőseire. A magyar himnusszal kezdődő megemlékezésen a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, a helyi Rákóczi Ifjúsági Szervezet, a Vajdasági Magyar Szövetség , a Magyar Egység Párt helyi szervezetének tagjai, a helyiek, valamint a keszthelyi Vajda János Gimnázium

Hétfőn kezdődik a tanítás Vajdaságban (videó)

iskola

Az iskolák már nagyban készülnek a hétfőre. Az influenzajárvány ellenére is a háromhetes pihenés után megtelnek majd a törökbecsei Miloje Čiplić Általános Iskola padjai diákokkal.    

Törökbecsén is bemutatták a Prosperitati legújabb pályázatait (videó)

snapshot

További kilencmilliárd forinttal emelkedik a vajdasági terület- és gazdaságfejlesztési program keretösszege, erről döntött tegnapi ülésén a Magyar Kormány – jelentette be Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára ma vajdasági körútján.  

Paralimpiai park épül Törökbecsén

suranyi-park-3

Paralimpiai park építését kezdték meg Törökbecsén, Surányi László olimpiai bajnok tiszteletére, aki három érmet nyert a riói paralimpiai játékokon. A 6000 négyzetméteres komplexum az önkormányzat, a helyi közösség, valamint a Szerbia Erdei Közvállalat jóvoltából épül. A munkálatokat három fázisban tervezik elvégezni. Az első szakaszban 50 facsemetét ültettek el. A tervek szerint a park sporteszközökkel lesz felszerelve, amit elsődlegesen mozgáskorlátozottaknak szánnak, ugyanakkor edzésre, szórakozásra alkalmas focipályát, a kicsiknek pedig játszóteret biztosítanak.

Konzuli fogadónap Törökbecsén (videó)

honositas

Kihelyezett konzuli fogadónapot tartott ma Törökbecsén Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa. A településen eddig több mint kétezren kérelmezték a magyar állampolgárságot.

Vezetőképzés Törökbecsén a Rákóczi Szövetség szervezésében

rakoczi

70 vajdasági és magyarországi diák vesz részt a Rákóczi Szövetség vezetőképzésén szeptember 30-tól október 2-ig Törökbecsén. Az esemény központi témája az érték és az ifjúság, célja pedig, hogy lehetőséget biztosítson a kapcsolatépítésre, valamint hogy segítse a középiskolai szervezetek munkáját. Az előadók között szerepel többek között Pásztor István, a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő, az MNT elnöke, valamint Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke.

Surányit fogadták szülővárosában

suranyi-6

A hétvégén érkezett haza szülővárosába, Törökbecsére Surányi László sportlövő, aki a kis űrméretű puska 50 méteres versenyszámában aranyérmet, az 50 méteres fekvőszámban pedig bronzérmet nyert a rói paralimpián.

Oldtimer találkozó és verseny (videó)

oldtimer becse

Négy évvel ezelőtt alakult meg a Oldtimer Klub Óbecse–Törökbecse, és vasárnap negyedik alkalommal szervezett rendezvényt a régi motorkerékpárok és autók kedvelőinek. Az oldtimerekben először Törökbecsén gyönyörködhetett a közönség,

Kikötő épül Törökbecsén

Vajdaságban hatalmas turisztikai lehetőségek rejlenek, a régió mégis elmarad az európai színvonaltól, még akkor is, ha a turizmus számos fajtája már két évszázada jelen van itt

Négynapos rendezvény kezdődik Törökbecsén

Törökbecsén hagyományos halászléfőző-versennyel kezdődik a Nagyboldogasszony programsorozat ma 18 órakor.

umraniye escort Porno izle turk porno