Ugrás a tartalomra

Érdekes

Sport

Lewis Hamilton

Hamilton nyert, világbajnok a Mercedes

A negyedik világbajnoki címéhez egyre közelebb kerülő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját.

Horoszkóp

Thumbnail

Kos (III. 21. - IV. 20.)

Az érzelmi életed erős kilengést mutat, és ez hatással lehet a döntéseidre is. Próbálj meg ragaszkodni az eredeti elképzeléseidhez, és ne a pillanat heve írja felül az elképzeléseidet.

Szerelem: Minél jobban ragaszkodsz valakihez, annál inkább úgy érzed, hogy sérülékennyé válhatsz. Ez egy természetes félelem, de nem biztos, hogy az a jó, ha átadod magadat neki.

Karrier: A kíváncsiságod elég erős ahhoz, hogy kövess egy nyomot, és ez jó döntésnek bizonyul. Haladj előre!

Thumbnail

Bika (IV. 21. - V. 21.)

Hiába minden erőfeszítésed, valami mégsem a terveidnek megfelelően alakul, és ez csalódottá tehet. Egyelőre azonban jó helyen vagy ott, ahol vagy, ne akard mindenáron megváltoztatni a jelenedet.

Szerelem: Határozott céljaid vannak, de az érzelmek nem óraművek szerint működnek. Ezt el kell fogadnod, akkor is, ha nem tetszik.

Karrier: Döntéseket kell hoznod, amelyek értékrendet is felállítanak, még akkor is, ha nem vagy boldog ettől. Tartsd magadat az elképzeléseidhez.

Thumbnail

Ikrek (V. 22. - VI. 21.)

Még nem tartasz ott, ahol tartani szeretnél, pedig úgy érzed, már hosszú utat megtettél. A célodtól azonban csak néhány lépés választ el, és csak rajtad múlik, hogy elég leleményes vagy-e.

Szerelem: Tűzbe tennéd valakiért a kezedet, de érdemes átgondolni a feltétel nélküli bizalmat. Lesz, aki szívesen visszaélne vele.

Karrier: Nincs azzal semmi baj, ha még nem teljes a kép, vagy nem tökéletes megoldást kapsz. A javításokból is sokat lehet tanulni, és ez a legfontosabb.

Thumbnail

Rák (VI. 22. - VII. 22.)

Rosszul érzed magadat, amiért nem tudsz teljesíteni egy vállalást, még akkor is, ha egyébként szinte minden mást előkészítettél. A környezeted szerencsére megértő lesz, amiatt nem kell aggódnod.

Szerelem: Minél jobban próbálod bizonyítani valakinek az érzelmeidet, azok annál kevésbé lesznek hitelesek. Zavar, ha valaki nem bízik benned.

Karrier: Óvatosan ajánlj valakit valakinek, mert ezzel a saját hitelességedet is kockára teszed. Csak akkor szólj, ha maximális a bizalmad.

Thumbnail

Oroszlán (VII. 23. - VIII. 23.)

Kezdetben bizalmatlan vagy valakivel, de ez gyorsan megváltozik, amikor egy fontos helyzetben egymás oldalán találjátok magatokat. Az ismeretség új távlatokat nyithat előtted.

Szerelem: Ha úgy érzed, hogy bizonyítanod kell valakinek valamit, akkor a helyzet már korántsem biztató. Szerencsére még nincs semmi sem veszve, csak más irányból kell közelítenetek a dolgokhoz.

Karrier: Megpróbálsz elhárítani egy problémát, de ez csak újabbakat szül. A legjobb, ha az okokat próbálod meg kezelni.

Thumbnail

Szűz (VIII. 24. - IX. 22.)

Néha a békés együttélés záloga az, ha meghúzzátok a határokat, és azokat senki nem próbálja meg átlépni. Ha békén hagyjátok a másikat, mindenki jobban jár majd.

Szerelem: Egy óvatlan pillanatban olyasmit mondhatsz, amit aztán gyorsan meg is bánsz. Próbálj meg nem beleszólni a másik döntéseibe, mert ez csak konfliktusokat szül.

Karrier: Nem elég, hogy segítesz valakinek, még a babérokat is ő aratja le. Ezt már te sem hagyhatod szó nélkül.

Thumbnail

Mérleg (IX. 23. - X. 23.)

Gyorsabban telik az idő, mint hitted volna, és egyik esemény szinte hozza is magával a másikat. Ne maradj le te sem, kövesd a dolgok alakulását.

Szerelem: Meg kell vívnotok a magatok csatáit, ha azt akarjátok, hogy később ne legyen köztetek konfliktus. El kell rendeznetek az erőviszonyokat.

Karrier: Semmi nem az, aminek látszik, de ez most jót jelent, mert ott is teremhet babér, ahol nem is várnád, csak tartsd nyitva a szemed.

Thumbnail

Skorpió (X. 24. - XI. 22.)

Nem tudod, hogy valaminek csak a füstje nagyobb-e, mint a lángja, vagy tényleg komoly bajt jelez, de nem szeretnéd tétlenül várni, amíg kiderül. Jobban teszed, ha idejében utána jársz a dolognak.

Szerelem: Annyira belefeledkezel valamibe, hogy egy apró kellemetlenség szinte fel sem tűnik. Nem biztos azonban, hogy hosszú távon jót tesz neked, ha figyelmen kívül hagyod ezeket a dolgokat.

Karrier: Miközben elveszel a jövő tervezgetésében, a jelenben akadhat valami, ami kifog rajtad. Ne hagyd, hogy elveszítsd a realitásérzékedet.

Thumbnail

Nyilas (XI. 23. - XII. 21.)

Meglepődsz, milyen jól alakul valami, pedig elég sokat idegeskedtél miatta. Most azonban mégis úgy tűnik, hogy a félelmeid alaptalanok voltak.

Szerelem: Ha valami boldoggá tesz, akkor azt mondd meg a másiknak is, és ne hagyd, hogy magától elússzon a dolog. Meg kell tanulnod kifejezned a vágyaidat.

Karrier: Úgy érezheted, hogy mikor egy lépést előre teszel, rögtön kettőt hátra is, de csak egy akadály miatt, átmenetileg látod így a helyzetet. Hamarosan minden kitisztul.

Thumbnail

Bak (XII. 22. - I. 20.)

Sokan támadnak valami miatt, amiben pedig te szilárdan hiszel, de aki igazán fontos, az ebben az ügyben is melléd fog állni. Ez erőt ad ahhoz, hogy mások ellenállását is legyőzd.

Szerelem: Lehet, hogy most még nem találod a helyedet egy új szerepben, de ha egyébként tetszik a felállás, akkor adj esélyt magadnak megszokni azt. Minden csak idő kérdése.

Karrier: Nem könnyű kihívás előtt állsz, de úgy érzed, ha már eddig eljutottál, akkor be is fejezed a dolgot. Minden okod meglesz a büszkeségre.

Thumbnail

Halak (II. 20. - III. 20.)

Lehet, hogy éppen arra nem marad majd időd, amit a legjobban szeretnél, de így is sikerül elintézned a fontosabb ügyeket. Idővel pedig sor kerül arra is, ami most esetleg még elmaradt.

Szerelem: Nem akarod rázúdítani a másikra az érzéseidet, de érzed, hogy az sem jó, ha magadban tartod őket. Meg kell találnod a módját, hogy beszélj róluk.

Karrier: Kivételes lehetőséged adódik valamire, ne szalaszd el az alkalmat, mert most módot találhatsz a terveid megvalósítására. Élj a pillanat kínálatával.

Thumbnail

Vízöntő (I. 21. - II. 19.)

Nem tudsz egyszerre két helyen lenni, így bármennyire is szeretnél részt venni valamiben, valami más kedvéért áldozatokat kell hoznod. Azt azonban ne feledd, hogy te döntöd el, mi a fontosabb.

Szerelem: Átmeneti feszültségek adódhatnak a héten, de végül lehet, hogy ezek csak még jobban megerősítik a kapcsolatotokat. Rajtatok áll, hogyan kezelitek őket.

Karrier: Ne akarj egy csapásra mindent megvalósítani, mert jobban jársz, ha kis lépésekben haladsz. Lehet, hogy ez lassabb, de tartósabb sikerélményt hoz majd.

Az MTVA hírei

13:38, Frissítve: 13:44

Ki van a négy kerék

Érdekes történelmi összeállítással jelentkezik csütörtökön a Kvartett. A V4 országok közös produkciójában csatamezőről, kastélyokról és rusztikus faluról készült filmek peregnek.
14:22, Frissítve: 14:28

Emléktáblát avattak Ópusztaszeren

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 2017. szeptember 23-án avatta a Gesta Hungarorum című emléktábláját az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén.

Műsoraink

  • Híradó
  • Közügyek
  • Szubjektív
  • Közel-kép
  • Sporthétfő
  • Hitönk
  • Pasko-atya-konyhaja
  • Kalamaris
  • Kommentar nélkül
  • vitrázs
  • ujratervezes
  • körkép
  • Pannon gazda
  • üzenet
  • mesél a pannon
  • Forog a kamera
  • .eu
  • célkeresztben
  • Párbeszéd
  • Rendelő
  • Kincsesládánk
  • Pályaválasztó
  • Napi foci
  • Ötkarika
  • Alkalmi műsorok
  • dokumentumfilmek
  • Természetvédelem határok nélkül

TV műsor, rádió műsor

07:00
hírháttér (ismétlés)
08:00
Ünnepélyes zászlófelvonás a Kossuth téren
Ünnepélyes zászlófelvonás a Kossuth téren az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján
08:30
A kukorica tárolásának lehetőségei
08:55
Versek, prózai alkotások vajdasági gyerekektől
09:00
Rádiós Hírek
09:05
Kutatók éjszakája Szabadkán
09:30
Vajdaság ízei
Gasztronómiai magazin
10:05
Slovenski utrinki
Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin
10:30
Tenyerünkön a világ
turisztikai magazinműsor
Dél-India, 4/4. rész
11:00
Állampolgár
Kisebbségek Szerbiában
11:30
Székely Konyha
Főzőműsor
12:00
Rádiós Híradó
12:30
Vendég: Várdai István, csellóművész
13:00
hírháttér (ismétlés)
13:55
Versek, prózai alkotások vajdasági gyerekektől
14:00
Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás Újvidéken
14:30
Magyar Világ
Erdélyi magyar magazinműsor
15:00
Szegedi Közélet
16:00
Rádiós Híradó
16:30
Tájoló
Szerbiai útifilm
17:30
18:00
Élő közvetítés
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulója - vajdasági központi megemlékezés
19:30
Versek, prózai alkotások vajdasági gyerekektől
20:00
20:35
hírháttér
21:25
Sörös Imre és a Pongrátzok
Dokumentumfilm
22:10
22:45
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulója
vajdasági központi megemlékezés a szabadkai Jadran Színpadon
A Pannon Televízió felvétele
00:15
hírháttér
01:05
Térkép
Integrációs magazinműsor
01:30
Jazznight
Tátrai Trend
06:00
Pannon Reggeli
Beke Róbert és Zvekán Péter ébreszti a hallgatókat
Óránként 5 perces hírösszefoglaló
08:00
Híradó
08:30
Pannon Reggeli
Beke Róbert és Zvekán Péter ébreszti a hallgatókat
Óránként 5 perces hírösszefoglaló
10:00
Pannon Presszó
Aktuális információk, érdekességek Búzás Zsuzsannával
Óránként 5 perces hírösszefoglaló.
12:00
Híradó
12:30
Pannon Presszó
Aktuális információk, érdekességek Búzás Zsuzsannával
Óránként 5 perces hírösszefoglaló.
16:00
Híradó
16:30
Hangár
Bödő Robi pörgeti a lemezeket. Óránként 5 perces hírösszefoglaló.
19:00
Híradó
19:30
Hangár
20:00
Zenei válogatás
Napjaink legjobb és legnépszerűbb zenéi
06:00
Napindító
Az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékezünk
Lapszemle
Óránként 5 perces hírösszefoglaló
08:00
Híradó
08:30
Napindító
310 egyetemi és főiskolai hallgató írt alá ösztöndíjszerződést az újvidéki Európa Kollégiumban
Hogyan támogatja Kishegyes Község az egyetemistákat?
Települési krónika, gyászjelentések
Óránként 5 perces hírösszefoglaló
10:00
Mozaik
11:05
Küzdőtér
Idényzáró a zentai Tiszavirág Kajakklubban - beszélgetés Fehér Csabával, a klub edzőjével és Barta Évával, aki a juniorok között tizedik a világon.
Magyarkanizsán 8. alkalommal tartották meg a Csaba Ferenc, nemzetközi birkózó emlékversenyt.
Hétvégi sportösszefoglaló.
12:00
Híradó
12:30
Mozaik
Kárpát-medencei krónika
Óránként 5 perces hírösszefoglaló.
14:05
Kult-óra
25. jubileumát ünnepli idén a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület. A jeles évforduló alkalmából Bilicki Annával, az egyesület elnökével, valamint Recskó Szabolcs művészeti vezetővel beszélgetünk.
15:00
Mozaik
16:00
Híradó
16:30
Mozaik
18:05
Élő: '56-os megemlékezés, Szabadka
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kapcsán szervezett ünnepi műsor élő közvetítése Szabadkáról

Ajánló

Húngaro - Magyarok Dél-Amerikában: Argentína

Programok, rendezvények

Emlékműavató Tiszakálmánfalván

Tiszakálmánfalván/Budiszaván november 4-én (szombaton) 11:00 órakor kerül sor a katolikus templom előtti parkban az I. világháborúban elesett harcosok tiszteletére felújított emlékműavatóra.

Karóünnep Bácsgyulafalván

Október 28-án kegyeletadással, kiállítással, alkalmi műsorral ünnepelik a falu telepítésének évfordulóját.

Civil Hírek

Előadás 1956-ról Szenttamáson október 23-án

A Gion Nándor Kulturális Központ és a szenttamási Népkönyvtár szervezésében vetítéssel és alkalmi műsorral egybekötött megemlékezést tatanak az 1956-os forradalom eseményeiről.

Szakmai továbbképzés - szerb mint nem anyanyelv

Az Egyesület által működő Szerb mint nem anyanyelv - szakmai testület évközi továbbképzést tart azoknak a tanároknak, akik a szerb mint nem anyanyelv tantárgyat tanítják általános iskolában.