Ugrás a tartalomra

Zöldborsós tokány

2018.02.27
07:46
2024.03.19
08:32
Forrás
cookpad.com
Egy nem mindennapi egytálétel a mindennapokra.

Hozzávalók (8 adaghoz):

    1,2 kg sertés lapocka
    10 dkg csemege szalonna (füstölt)
    3 db nagyobbacska hagyma
    3 gerezd fokhagyma
    2 evőkanál liszt
    70 dkg zöldborsó (mirelit)
    2 tk őrölt csemege paprika
    1 teáskanál őrölt bors
    2 db maggi húsleves kocka
    1 evőkanál só

Elkészítés (kb. 80 perc):

Első lépésként a húst ujjnyi csíkokra vágjuk, a szalonnát pedig vékonyan felszeleteljük, a hagymát, fokhagymát finomra aprítjuk. Kisütjük a szalonna darabkák zsírját. Közben a felcsíkozott húst összekeverjük a liszttel, és két részletben hozzáadjuk a piruló szalonnához. A fokhagymát is belekeverjük, majd az egészet jól átsütjük és kiszedjük egy tálba.

A visszamaradt zsírhoz még 2 evőkanálnyi füstölt szalonnát adunk, és amikor összeolvadtak, rádobjuk a hagyma szeleteket. Egy-két percig kavargassuk, közben megsózzuk. Mikor a hagyma már "üveges" lett, hozzáadjuk a húst, jól átkeverjük. Megfűszerezzük a pirospaprikával, borssal, és 3 dl vízzel felöntötjük. Belemorzsoljuk a leveskockákat, majd fedő alatt, lassú tűzön puhára főzzük a húst. Ekkor hozzáadjuk a zöldborsót és addig rotyogtatjuk az ételt, amíg az is puha lett. Közben az elfőtt levét pótoljuk és ízlés szerint tovább fűszerezzük.

Mire elkészül a finom tokány, a tésztát is kifőzzük és már tálalhatjuk is az elkészült húsos étellel.

 

recept

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.