Ugrás a tartalomra

Ajvár-bajvívó Velebiten október 5-én

2017.09.29
14:38
2024.03.19
08:36
Szerbia 30 városában rendezik meg az ajvárfőző versenyt. Magyarkanizsa községben október 5-én Velebiten kerül megrendezésre. Legalább 2 fős csapatok benevezését várják a szervezők.

A szerb kaviárként is ismert ízletes paprikapép – és a szervezők – idén is arra buzdítják a gasztronómia és a felhőtlen szórakozás kedvelőit, hogy csatlakozzanak a rendezvénykaravánhoz, és bizonyítsák be, hogy ők készítik a legízletesebb ajvárt. Hogy végre eldőljön a vita: melyik házban készül a legfinomabb ajvár!

A benevezéseket a legalább 2 fős csapatok részéről a szervezők a velebit@kanjiza.rs e-mail címen várják, vagy személyesen a Velebit Helyi Közösség irodájában. Bővebb információ és felvilágosítás a 024/873-249-es telefonszámon kapható.

A szervezők várják azok jelentkezését is, akik a verseny kísérőprogramjaként megrendezésre kerülő bazárban kiállítanák, árusítanák termékeiket. A fenti elérhetőségeken jelezheti bárki részvételi szándékát, aki kézműves árut, savanyúságot, kompótot, lekvárt, stb. szeretne árusítani.

 

Program

09:30-10:00 A főzőhelyek elfoglalása

10:00 A rendezvény megnyitója

10:00-16:30 A verseny ideje

Közben szórakoztató műsor, látványkonyha

16:30-17.00 Az ajvár-minták elbírálása

17:00 Eredményhirdetés

Idén negyedik éve, hogy útjára indult az Ajvár-bajvívó rendezvénykaraván. Az ajvárfőző verseny ebben az évben Szerbiaszerte 30 különböző városban gyűjti össze a paprikapép szerelmeseit, a versenyzés és a főzőversenyek kedvelőit. Köztük Magyarkanizsa község területén, Velebiten is felállítják a főzőhelyeket október 5-én, csütörtökön. A Velebit Helyi Közösség és a zentai székhelyű Bašta Mašta civilszervezet közös szervezésében megvаlósuló rendezvény célja, hogy kiderüljön: ki főzi a legízletesebb ajvárt, kié lesz az ajvár-király megtisztelő cím!

A karaván az elmúlt három évben több, mint 60 városban járt, 6.000 résztvevője volt és 12.000 üveg elkészült ajvárral büszkélkedhet. Csak az elmúlt évben az Ajvár-bajvívó rendezvényeit több, mint 100.000 ember látogatta.

Az ajvár helyszíni készítéséhez szükséges (fedett, mobil tűzhellyel ellátott) főzőhelyet, tűzifát, ajvárnak való paprikát, befőttes üvegeket, asztalt és csapatonként 3 széket, a paprika pucolásához műanyag edényeket, cukrot, sót, olajat a szervező biztosít. A versenyző csapatoknak edényt, fakanalat, merőkanalat, késeket és paprikadarálót kell magukkal hozniuk. Valamint jókedvet, egészséges versenyszellemet és egy sikert-hozó receptet! Hiszen az Ajvár-bajvívón valóban igaz a mondás: a részvétel számít! A versenyzők ugyanis a teljes elkészült ajvár-mennyiséget megtarthatják.

Az ajvárminták közül háromtagú zsűri (egy élelmiszeripari technológus, egy szakács és egy közéleti személyiség) választja ki a három legfinomabbat. A második és harmadik helyezett a szervező ajándékát kapja, míg a legízletesebb ajvárt készítő csapat egy takarékkályhával lesz gazdagabb.

A Velebiten legjobban szereplő csapat azt a lehetőséget is elnyeri, hogy részt vegyen az október 13-14-én Sokobanján megrendezésre kerülő országos döntőn, ahová a szervezők minden résztvevő város legjobb csapatát várják. A rendezvénykaraván célja, hogy idén is megtalálja Szerbia Ajvárbajnokát. E hangzatos titulus mellett természetesen a döntőben is értékes ajándékok várják a legjobbakat: egy újratervezett, modern stílusú takarékkályha és egy 200 euró értékű hitelkártya.

De október 5-e nemcsak a versenyzők számára lesz érdekes és élményekkel teli, hiszen a szervezők zenés-táncos művelődési programról is gondoskodnak, valamint a nap folyamán gyermekvetélkedők is lesznek és látványkonyhában készül majd paprikából valamilyen ízletes finomság. Ezt és az elkészült paprikapépeket pedig természetesen minden érdeklődő megkóstolhatja, hogy maga is eldönthesse: kié a legízletesebb ajvár Velebiten.

ajvárfőző
verseny
bajvívó
Velebit
Magyarkanizsa

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.