Ugrás a tartalomra

Közérdekű információ - Újra látogathatók a Szabadkai Gerontológiai Központ három objektumának lakói

2020.08.24
15:46
2020.08.24
16:11
Forrás
Pannon RTV
Minden látogatást előre engedélyeztetni kell.

A wwww.gerontoloski.rs című honlapon megtalálható kérelmet ki kell tölteni, majd a gcposete@gmail.com elektronikus címre kell elküldeni. A kérelmeket hétfő és csütörtök közötti időszakban kell elküldeni, a látogatók péntekenként küldik ki a látogatás pontos dátumát és időpontját. A tervek szerint a látogatásokat munkanapokon 10.00 és 18.00 óra között engedélyezik, a megfelelő időjárási viszonyok (18 foknál melegebb, eső és szél nélkül) mellett a három otthon mindegyikének udvarában. A látogatást hetente maximum két alkalommal engedélyezik, 15 perces időtartamban. Egy bentlakóhoz egyszerre csak két látogató érkezhet. Érkezéskor a bejáratnál megmérik az érkezők lázát, fertőtlenítik a kezüket és a cipőjüket, ezen kívül kötelezően arcmaszkot, arcpajzsot és kesztyűt kell viselniük, valamint tartaniuk kell az előírt 2 méteres távolságot a bennlakóktól. A időseknek ugyancsak szájmaszkot és kesztyűt kell viselniük a találkozás negyed órája idején. A látogatás színhelye szigorúan csak a kijelölt és elkerített udvarrész, ahol három ülőhelyet biztosítanak. A találkozó helyét a látogatás előtt és a látogatást követően is fertőtlenítik. A Gerontológiai Központ munkatársai ugyancsak védőöltözékben, a látogatás egész ideje alatt jelen vannak, annak érdekében, hogy megakadályozzák a közvetlen kontaktust a látogatott és a látogató között.

szabadkai Gerontológiai Központ
látogatás

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.