Ugrás a tartalomra

Közérdekű információ – Szabadkai Egészségházak

2021.03.17
16:30
2024.02.05
12:40
Forrás
Pannon RTV
A Szabadkai Egészségházak értesítése

A Szabadkai Egészségházak értesítése szerint március 18-án 8.00 és 13.00 óra között Szabadkán (Kuminčić utca 4.), Királyhalmon (Belgrádi út sz.n.) és Hajdújáráson (Boris Kidrič utca 21) is folytatódik a 60 évnél idősebbek előzetes időpont nélküli oltása a Synopharm kínai vakcinával. Azokat is fogadják, akik nem jelentkeztek be az e-Uprava portálon, vagy még nem kaptak időpontot. Az oltásra az érdekelt lakosoknak magukkal kell vinniük fényképes személyi okmányukat és lehetőség szerint az előre kinyomtatott és kitöltött egyetértő nyilatkozatot, hogy gyorsabb legyen a nyilvántartásba vétel.
A Szabadkai Egészségházak felkéri mindazokat, akik fel szeretnék venni a vakcinát, hogy az oltóponton kötelezően tartsák be a járványügyi óvintézkedéseket, vagyis viseljenek védőmaszkot és tartsák be az egymás közötti megfelelő távolságot.
Szabadka Város Közigazgatási Hivatala felhívja a 60 évnél idősebbeket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, és vegyék fel a védőoltást, mert így jelentősen lecsökken a megfertőződés kockázata. Amennyiben, ha ennek ellenére mégis megfertőződnének, a vakcina az egyetlen eszköz, amivel elkerülhetik a súlyosabb tünetek és szövődmények kialakulását, ezért rendkívül fontos, hogy minél több 60 évesnél idősebb polgár eleget tegyen a Szabadkai Egészségházak felhívásának.

 

Közérdekű információ
Szabadkai Egészségházak

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.