Ugrás a tartalomra

Az „összehegedült nemzet” - Halmos Béla emlékkoncert

2022.06.02
18:56
2024.02.05
12:41
Forrás
Hagyományok Háza
Június 4-én ünnepelné 76. születésnapját Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása. A Hagyományok Háza és a Halmos Béla által alapított Hagyományok Háza Baráti Köre koncerttel tiszteleg a kiváló zenész emléke előtt.

A Hagyományok Háza színházterme ad otthont Halmos Béla születésnapján, június 4-én az Összemuzsikálni a nemzetet  című emlékkoncertnek. Az elnevezés az emblematikus zenész ismert mondását idézi: „Azt szoktam mondani, azért születtem a trianoni békediktátum évfordulóján, hogy a Trianon által szétszabdalt magyar nemzetet összehegedüljem.” 

hagyomanyok haza

Halmos Béla sok évtizedes aktív tevékenysége során – mind folklórgyűjtőként, mind a városi revival mozgalom irányítójaként – fáradhatatlanul dolgozott a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért. Sokrétű életművet hagyott maga után: a Sebő, majd a Kalamajka együttes prímása, a Zenetudományi Intézet munkatársa, a Táncház Egyesület tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncháztalálkozó elindítója, a Táncház Archívum megalapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyik alapítója és tanára volt. 

hagyomanyok haza

A június 4-i emlékkoncerten adják át a Halmos Béla vándordíjat és a Halmos Béla emlékérmet.

A koncerten közreműködnek többek között Pál Lajos tanítványai, Szokolay Dongó Balázs, Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós, a Muzsikás Együttes, a Vigad együttes, Filep Pali Márton és zenekara, a BorFolk zenekar és Manninger Katica, Sőregi Anna, a Fokos zenekar, valamint a vándordíj idei nyertese is zenekarával.

Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/osszemuzsikalni-nemzetet-halmos-bela-emlekkoncert-1

Csermák Zoltán

Hagyományok Háza
MTVA

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.