Ugrás a tartalomra
Hagyományok háza

„Bú életem, bánat napom, fekete gyász alatt lakom” - Búcsú Lengyel László „Türei”-től

2023.04.11
21:07
Forrás
Hagyományok Háza
Egy hete érkezett a hír Lengyel László „Türei”, énekes, népzenegyűjtő haláláról.

A Hagyományok Házához ezer szállal kötődő Martin György-díjas kolozsvári mesterre emlékezett Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke a türei református templomban, 2023. április elsején.

A címben szereplő szép keservest, sok másikkal együtt Lacitól tanultam. Nem gondoltam volna, hogy nekem kell felidéznem a temetésén. Kedvenc énekeivel búcsúztatjuk, s befele síró, kopogó szavakkal.

Mikor itt volt közöttünk, nem kellett sokat beszélni, ha énekelni lehetett. Ilyen barát volt. Kevés szó, sok tett, és ha szükségünk volt rá: segítség, bármiben, bármikor. Ha évekig nem találkoztunk, akkor is.

Számára a tett, a jól elvégzett munka volt a fontos, hogy mindaz, ami lelkünk közepébe költözött, a hagyományos paraszti kultúra éltetése, ne tűnjön el nyomtalanul a viharos évtizedekben, melyek számunkra adattak. Összekötött bennünket a közösen megélt ezer kaland, kínlódás vagy öröm.

hagyomanyok

És ha volt rá alkalom: kevés beszéd, de sok-sok hajnalba nyúló, szép kalotaszegi ének. Az ő énekei is. Hozta magával, gyűjtögette, ahogy Kallós Zoli bácsitól tanulta.

Nem magának. Nekünk is.

Az énekei most már elválnak tőle. Ő elment közülünk, de a nóták itt maradtak. Itt hajladoznak felettünk, mint őszi szép időben a füst. Beköltöztek éneklő szájunkba, zenélő kezünkbe, a lelkünkbe kitörölhetetlenül. Rajtunk áll, hogy megmaradnak-e most, hogy annyi jó ember után ő is itt hagyott bennünket.

hagyomanyok

És ameddig énekeljük őket, Lengyel László „Türei” is itt marad köztünk. Erősít, bíztat, hogy soha ne hagyjuk abba. Hogy éltessük mi is, ahogy Ő is az egész élete és a nótái által azt, amit ránk bíztak az öregek. Az idők végezetéig.”

 

MTVA
Hagyományok Háza

Most

15:20, Frissítve: 15:26

Később érik a feketicsi meggy

A szokásosnál hidegebb és csapadékosabb időjárás miatt a termés is károsodhat. A termelők szerint a gyümölcsöt az alacsony felvásárlási ár miatt nem érdemes eladni, ezért feldolgozva próbálják értékesíteni.
13:43, Frissítve: 13:53

Kétnyelvű zenés irodalmi est Pancsován

Petőfi 200 Zmaj 190 címmel tartottak kétnyelvű zenés irodalmi estet a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben. Kicsik és nagyok együtt ünnepelték az évfordulókat.
13:21, Frissítve: 13:52

Július elsejétől drágul a cigaretta Szerbiában

Ez lesz a második áremelés idén és valószínűleg a szokásos 10 dinárral drágul majd. A drágulás oka a 2020 végén elfogadott jövedéki naptár, amely szerint 2025-ig minden január és július elején 1,5 dinárral emelik a cigaretta utáni külön jövedéki adót

Népszerű