Ugrás a tartalomra
Hagyományok Háza

Fonódások - Szálak és barátságok egy programban

2022.10.29
18:29
Forrás
Hagyományok Háza
A Hagyományok Háza adott otthont az egyéves futamidejű nemzetközi, három ország partnerségéből álló Interweaving-Fonódások nevű Erasmus + Kisléptékű partnerségek pályázat négynapos, Képzők képzője programjának.

A Hagyományok Házában találkoztak október közepén Dánia, Norvégia és Magyarország kézműves szakemberei. A közös projekt célja, hogy a résztvevő felnőttoktatók olyan jó gyakorlatokat, oktatási tapasztalatokat, módszereket gyűjtsenek és teszteljenek, amelyek segítik a fogyatékkal élők integrációját.

Az eseménysorozat délelőttjén az ország minden tájáról érkező kosárfonók, kézműves szakemberek külföldi mesterektől tanulhattak új technikákat. A továbbképzésen szerzett módszertani ismereteikkel délután a résztvevők a délelőtt tanult tárgytípusokat, csillagot, virágot, halacskát, madarat, kéregtálcát taníthatták meg elkészíteni fogyatékkal élő társaiknak, párban dolgozva velük. A képzésen és az azt követő műhelymunkán naponta tizenkét kosárfonó és ugyanennyi sérült vett részt.

hagyomanyok haza

A projekt koordinátora és a hazai partnertalálkozó főszervezője a Hagyományok Háza néprajzos munkatársa, a szintén kosárfonó Legeza Márta, népi iparművész, Népművészet Ifjú Mestere volt. A programon közel negyven hazai kézműves szakember és hasonló számú fogyatékkal élő felnőtt vett részt.

A négy napot egy nagyszabású biatorbágyi rendezvény, a Fészek Csillag Alapítvány otthonában megrendezett Kosárfonó Élménynap követte, amin több, mint 40 fogyatékkal élő, a korábbi napokon a Képzők képzője programon résztvevő 17 segítő önkéntes, 12 otthonos dolgozó, 4 külföldi vendég és a hazai csapat 2 tagja, vagyis több, mint 70 fő vett részt.

hagyomanyok haza

Az együttlét ismerkedéssel indult. A fogyatékkal élők tanulmányozhatták a kosárfonók alapanyagát, a fűzvesszőt különböző – frissen, visszaáztatott, héjas és hántolt, főzött – állapotában. Az otthon lakói a bemutatott kosártípusokon szerezhettek ismereteket a vesszőtárgyak sokrétű felhasználásáról a háztartásokban. Ezt követően egy szál vesszőt vehettek kézbe, aminek segítségével beszélgettek, és megtalálhatták egymás közös pontjait, így megtudták a másik kedvenc ételeit, milyen állattól félnek, mennyire szeret a társaság a természetben lenni. Ezek után egy kosárból magyar, dán és norvég zászlókat kihúzva csapatokban vettek részt ügyességi, ismerkedős játékokban. Ezt követően mindenki – képességéhez és kedvéhez mérten – kipróbálhatta magát a vesszőfonásban, különböző helyszíneken készíthetett ügyességi játékot, valamint a dán mester, Anne-Mette Hjornholm vezetésével az otthon bejáratához egy nagy fonott kaput állítottak.

A hazai találkozó a projekt egyik utolsó állomása, hiszen a partnerek Dániában, Norvégiában is találkoztak már, hogy ottani szervezeteknél tartsanak műhelymunkákat a fogyatékkal élők számára, és tapasztalataikat megosszák egymással, valamint módszertani segédanyagokat készítsenek.

hagyomanyok haza

Hazánkban közel száz fogyatékkal élő felnőtt részesül a projekt eredményeiből, 2023 februárjáig legalább harminc kosárfonó műhelymunkát terveznek.

A program a közös művészi alkotótevékenységek eszközével szeretné formálni az embereknek a fogyatékossággal élőkkel szemben tanúsított magatartását: a szemlélet tapasztalati úton szerzett közös élményekkel formálható. A Fonódásokban a közös munka eredményeként nemcsak a fűzvessző szálai fonódnak össze, hanem a külföldi és hazai mesterek között a szakmai kapcsolatok is erősödnek, végezetül a program a fogyatékkal élők és egészséges társaik közötti megértést is elősegíti.

Csermák Zoltán


 


 

MTVA
Hagyományok Háza

Most

15:18, Frissítve: 16:32

Méz és bor

Ezzel a címmel pénteken délután kiállítás nyílt Óbecsén a Than Emlékházban. A jövő hét végéig nyitva tartó tárlaton méhészeti és borászati eszközöket láthat a közönség.
12:50, Frissítve: 14:05

Karácsonyi vásár Palicson is

Karácsonyi vásárt tartottak a Palics Magyar Művelődési Egyesület székházában. Az eseményen kézműves portékák, gyermekruhák, és illóolajok is megtalálhatók voltak. A szervezők a legkisebbekre is gondoltak, őket kézműves foglalkozás várta.

Népszerű