Ugrás a tartalomra

Gombaszög, visszafogottan

2020.08.18
19:32
2020.08.18
19:43
Forrás
Hagyományok Háza
A Gombaszögi Nyári Tábor, a felvidéki fiatalok hagyományos találkozóhelye és fóruma idén a LITE jelzővel utal a szolidabb szervezésre.

Az augusztus 21-23. között rendezett találkozó programjairól Farkas József, a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia koordinátora számol be.

„A Gombaszögi Nyári Tábor idén rendhagyó módon várja a látogatókat. A július közepére tervezett egyhetes rendezvény – a kialakult helyzetre való tekintettel – elmaradt. A szervezők viszont úgy gondolták, hogy Felvidék legjelentősebb fesztiválját mégis megtartják az augusztus 21-23-ai hétvégén. A Gombaszög LITE elnevezés kifejezi a változást: szerényebb, de tartalmas programsorozattal várják a vendégeket. Ez a koncepció érinti a negyedik alkalommal jelentkező FolkSzöglet programjait is.

A hatóságilag előírt létszámkorlátokat maximálisan figyelembe veszi a tábor vezetősége: az elmúlt évi huszonhatezer látogató helyett idén ezren kísérhetik figyelemmel a völgyben a műsorokat. A hétnapos korábbi műsorfolyam egy hétvégére redukálódik, s jegyekhez is csak elővételben lehet hozzájutni. Az elmúlt évi negyven programhelyszín tizedére csökken, de kiegészítő játékok és kísérőprogramok biztosítják a fesztivál megszokott hangulatát.

Az elmúlt év igazi újdonságának számított a 220 négyzetméter alapterületű FolkPajtában rendezett FolkSzöglet, amiben a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia szervezésében két nagy koncertet élvezhetnek az érdeklődők, emellett táncoktatás és éjszakai táncház teheti vonzóvá a kezdeményezést. A táncoktatáshoz a kíséretet a három éve együtt zenélő Sajó banda szolgáltatja, a házigazda szerepre pedig Konkoly László és Baráth Kitti vállalkozott.

A péntek esti koncerten Nagy Csomor András és zenekara lép fel, akik az éjszakába nyúló táncházban is muzsikálnak.

Szombat délután megismétlődik a tánctanítás a rozsnyói Sajó bandával, este pedig a Csángálló zenekar lép fel, s a gyimesi és a moldvai csángók világát, valamint a Balkán izgalmas népzenéjét hozza el a közönségnek.

Minden bizonnyal telt házzal számolhatunk a rendezvényen, hiszen a jeles napok visszatérő vendégei számára szűk az ezres létszámkeret. A jó hangulat előrevetíthető, az igényes műsorok, a baráti együttlét a jelenlévőknek némi gyógyírt jelenthet az aktuális nehézségekre.”
Egyéb információk: https://www.gombaszog.sk/info/

Gombaszög
Gombaszögi Nyári Tábor
felvidék

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.