Ugrás a tartalomra

Jól járt a Mikulás - A Hagyományok Házában díjnyertes rajzokból nyílt kiállítás

2021.12.14
23:42
Forrás
Hagyományok Háza
A Hagyományok Háza kiállítótermében december 10-én nyitották meg a Mikulásjárás - Karácsonyi rajzpályázat 2021 legszebb alkotásaiból rendezett kiállítást. Az ünnepi tárlatot az érdeklődők január közepéig tekinthetik meg.

A Hagyományok Háza Mikulásjárás - Karácsonyi rajzpályázat 2021 címmel hirdette meg ősszel felhívását a gyerekeknek. A kis művészek három korcsoportban küldhették el rajzaikat november végéig. A pályamunkák témája idén a Szent Miklós napi szokásokhoz kapcsolódott, s a felhívásra az egész Kárpát-medencéből mintegy félezer rajz érkezett. A szervezők minden beküldőt emléklappal jutalmaztak, s december 10-én három kategóriában – óvodás, általános iskola alsó tagozata és általános iskola felső tagozata – hirdettek eredményt, és a díjnyertes pályamunkákból kiállítás is nyílt Az érdeklődők a tárlatot január közepéig tekinthetik meg.

Somogyi Dorka a II. kategória második helyezettje a délvidéki Hajdújárás Petőfi Sándor Általános Iskolájának tanulója:

Tollal szoktam rajzolni, de a festést is szeretem. Rajzszakkörre is járok, amin általában összegyűlünk tizenöten, még a szomszéd községekből is többen vesznek részt a közös munkában. Felkészítő tanárom Szalai Eszter volt, akinek már számos tanítványa nyert korábban is különböző díjakat. Mikulást már máskor is rajzoltam, így elküldtem rajzomat a pályázatra is. Kertes házban lakunk, így szeretek állatokat, macskákat, kutyákat, sőt rókát is pingálni.”

Dorka már korábban egy újvidéki versenyről is díjjal tért haza, akkor egy kakast örökített meg. A mostani díj átadására az egész családja elkísérte.  

MTVA
Hagyományok Háza

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.