Ugrás a tartalomra

Komáromi táncseregszemle

2022.05.12
16:07
2022.05.12
16:14
Forrás
Hagyományok Háza
Május első hétvégéjén Révkomáromban rendezték a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót. A kétnapos eseményről Gálik Gábor, a Táncfórum–Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesületének elnöke számolt be.

„A Tisztipavilon belső terme, belső udvara és kültéri nagyszínpada adott otthont május 6-7-én a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozónak. A Táncfórum minden tagegyüttesét és partnerszervezetét meghívta a jeles eseményre, a többi vendég jegyvásárlással vehetett részt a hétvége változatos programjain, a Tánctáron, a gyermekműsorokon és a nagyszínpad gáláin. A pandémiás időszak után nagy érdeklődés övezte a két napot, mintegy másfélezer ember fordult meg programjainkon.

A pénteki kapunyitás egyrészt felemelő érzés volt mindenki számára, hiszen két év után személyesen is tudtak találkozni a Táncfórum tagegyüttesei. Másrészt a jelenlevők önfeledten tudták a helyszínen ünnepelni az ötvenéves táncházmozgalmat. A jubileumra pénteken emlékeztünk, ennek jegyében az aznapi gála is frenetikus sikert hozott: teltházzal rendezhettük.

A szombati napot a pandémia előtti időszak tematikája jellemezte, minden résztvevő réteget meg kívántunk szólítani. Kezdtük a gyermekgálákkal, a Gyermeksarokba változatos, színházi, zenei programokat válogattunk. A Tánctár foglalkozásain a résztvevők különböző tájegységek motívumkincsével ismerkedhettek.

A gyermekjátszótér szintén a legifjabb nemzedéket szólította meg, a kirakodóvásárban pedig mindenki igyekezett ’vásárfiával’ gazdagodni. A nagyszínpadon a közönség a Gyermekgálának, a Muharay-gálának, a Dubajban jártunk címmel, az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyesület műsorának tapsolhatott. Az estére a koronát a második felnőtt táncgála tette fel, a válogatásban az elmúlt évek fesztiválnyertes együttesei mutatkoztak be, majd közös ének és tánc következett. Még tudtuk fokozni a hangulatot, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kalotaszeg című műsorát mutatta be. A gazdag napot a Csángálló Zenekar és az elmaradhatatlan táncház zárta. A rendezvény fő támogatója a Csoóri Sándor Alap, a Kisebbségi Kulturális Alap, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ, a Martin György Néptáncszövetség és a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia volt.”

MTVA
Hagyományok Háza

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.