Kosárfonó tanfolyam Zentán

A február utolsó előtti hétvégéjén tartott hagyományápoló képzés tapasztalatairól Kovács Nádi Karolina, a Hálózat és az Intézet munkatársa, valamint Kovács Zoltán, kosárfonó, népi iparművész-szakoktató számol be.

Később a kosárfonó mesterség elsősorban háziiparrá, majd kisiparrá fejlődött, utóbb kosárfonó szövetkezetek is alakultak. A XX. század elejétől fokozatosan fejlődik iparrá, így a környéken a 40-es, 50-es évekre néhány kosárfonó központba csoportosultak a vesszőbútor és a kosárfonó szakma művelői. Szinte minden településnek volt kosárfonója, a martonosi, az apatini és a kikindai kosarasok választékos kínálatukkal tettek szert hírnévre az egész országban. Ehhez képest napjainkban nem könnyű igényes fonott használati tárgyat találni Vajdaságban, nagyon kevesen foglalkoznak vesszőfonással, és akik még művelik, azok nagy része nem lép túl a gazdasági kosarak, kukoricahordó kosarak készítésén.”

(K.Z.) „Jászárokszálláson dolgozom, sajnos a mesterség kiveszőfélben van a Jászságban is. Pedig néhány évtizede szinte minden utcában találtunk kosárfonót, s a tanyasi emberek is tudtak gazdasági kosarat kötni. Negyedszázados tapasztalattal a hátam mögött látogattam el a Vajdaságba. Hagyományos, kisméretű, kezdők által is megfonható gazdasági kosarakat készítettünk nyers zöldvesszőből. A kosárfonásnak egyébként ez a legősibb technikája. A hallgatók nagyon érdeklődők, együttműködők, és főleg ügyesek voltak. Igen intenzív munkával folyt a hétvége, a csoport tagjai megbirkóztak a nehezebb feladatokkal is, melynek eredményeként mindenki három kosarat – az általam tervezett darabszámot – fonhatott meg. A foglalkozások jó hangulatban teltek, s mindenütt tapasztalhattam a hagyományos vajdasági vendégszeretetet. A sikeres munkahétvége után már a következő alkalomra készülünk, egyelőre maradunk a zöldvesszőnél, de a csapat már kóstolót kap a hántolt vesszős technikából is. A táborra kreatívabb, kötetlenebb fonást tervezek, ahol a modernebb technikákkal is megismerkedhetnek a hallgatók.”