Ugrás a tartalomra

A közösségért Délvidéken (Az MTV hírei)

2012.04.19
17:34
A dél-bánáti Háló találkozóról a Dunán

Az Isten kezében vasárnapi adása Sándoregyházára, az egyik legdélebbi szórványmagyar településre látogat
A dél-bánáti Háló találkozóról a Dunán Az Isten kezében vasárnapi adása Sándoregyházára, az egyik legdélebbi szórványmagyar településre látogat. A faluközösség adott otthont a jubileumi 10. dél-bánáti Háló találkozónak. A keresztény közösségek Kárpát-medencei szervezetét építő Háló mozgalom legfontosabb céljának tekinti, hogy összekösse az egymástól távol élő magyar csoportokat. Sándoregyházát, a Belgrádtól keletre fekvő Dunamenti települést egykor a Bukovinából elvándorolt székelyek alapították, s egyike a három legdélebbi szórványmagyar településnek. A kisebbségben élő magyarságnak e közösségépítésre különösen nagy szüksége van, hiszen a gyerekek a templomban ugyan még magyarul imádkoznak, de az iskolában már egymás között is szerbül beszélnek. Nem véletlen tehát, hogy a Háló jubileumi Háló találkozóját Sándoregyházán rendezték. Az Isten kezében vasárnapi adását az összejövetelnek szenteli. A műsorban megszólalnak a résztvevők, a közeli, kétszáz lelkes Udvarszállásról érkező fiatalok, s Nikowitz Oszkár belgrádi magyar nagykövet is, aki jelenlétével tisztelte meg a találkozót. „Nem lehet elválasztani a hit világát és az anyanyelvet, azt a keresztény kultúrát, amelyből érkezünk – hangsúlyozta a rendezvényen Puchard Zoltán, a Háló egyik alapítója. – Szinte végvári harcot folytat az itteni magyarság a megmaradásáért, nekünk tenni kell a dolgunkat, s segíteni e harcot. A jó Isten eldönti, szükség van-e az itteni magyarságra. Itt találkozik a magyarság és a hit.” A műsorban Halmai Tibor, a Háló délvidéki vezetője az anyaország szerepét emelte ki. Mind a szellemi, mind az anyagi támogatások a vajdasági magyarság megmaradásának fontos elemei. Délvidéken 256 magyar közösséget tartanak számon. Évente 14-16 „hálós” találkozót rendeznek, amelyek szervezésébe az egész Kárpát-medencéből besegítenek. Szerencsére a közösségépítést pályázatok is támogatják, e jubileumi találkozó is egy IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program segítségével valósult meg. „Jézus példája fontos számunkra: Ő elment a századik elveszett bárány után is. Számunkra is fontos minden ember, éljen az szórványban vagy nagyobb közösségben - emeli ki a találkozás fontosságát Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek. - Sokszor elmondtuk, hogy Trianon halálos sebet ütött a magyarságon. Mi most e összejövetellel is gyógyítjuk a sebet, megkeressük a határon túl élő magyarokat, erősítjük bennük az összetartozás tudatát.” Adás: 2012. április 22., vasárnap (Duna 10.30) Szerkesztő: Mucsányi János Vágó: Kabdebó Katalin Operatőr: Marossy Géza Rendező: Komár István

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.