Ugrás a tartalomra
Hagyományok Háza

Kupuszinától Hertelendyfalváig - Vajdasági nap a Hagyományok Házában

2019-03-13
13:03
Forrás
Hagyományok Háza
A Hagyományok Háza Corvin téri székházában március 9-én egész napos programmal mutatkozott be Vajdaság.

A tematikus napra hatvanegyen érkeztek Délvidékről, s hozzájuk csatlakoztak a fővárosban élő elszármazottak is. A kézműves foglalkozások és gyermekprogramok az ünnepváráshoz, a tavaszváráshoz és a nagyböjthöz kapcsolódtak. Egy nap alatt a vajdasági népi kultúrát a maga teljességében lehetetlen bemutatni, de a résztvevők ízelítőt kaptak a délvidéki hagyományápolók munkájából.

A délelőtt a legifjabb nemzedék foglalkozásaival telt el. A népes gyereksereg lelkesedése a szülőket is megérintette, így a munkaasztaloknál gyermekek és felnőttek együtt lesték el a kézművesek titkait.

Lévay Zsófia nemezelő, népi játszóház-vezető, Szabadka:

A bemutatón sokakkal szerettettük meg a nemezelést. Reggel óta dolgozunk együtt a tavaszváró játszóházban, ahol a gyerekek megtanulhatták a nemezelés alapjait. Először Jancsika bábuval kellett Tiszát ugranunk, no, ne gondoljunk a széles folyóra, a vizet egy gyönyörűséges nemezszőnyeg jelképezte, amit kalákában készítettünk Vajdaság legjobb nemezelőivel. Népdallal kezdtük a foglalkozást, majd egy hóvirág elkészítésén szorgoskodtunk, sikerrel. A fiatalok többször körbeülték az asztalt, mintegy két tucat gyerekkel szerettettük meg az ősi mesterséget. Nekem is két fiam van, így hamar megtaláltam a hangot a kicsikkel.

A nemez ismét divatba jött, ez köszönhető a gyapjú természetes anyagának, emellett esztétikus is. A lakáskultúrában is elfoglalta a megillető helyét: melegséget ad az otthonnak. Ruhadarabként ugyancsak népszerű, kiválóan szigetel, a nemezkalapon nem fúj át a leghidegebb szél sem. A hiedelmekkel ellentétben vízálló is. Alkalmas ékszerkészítésre, ehhez viszont finomabb – nem a vajdasági fél merinóra, hanem merinó - gyapjúra van szükség.

Nagy megtiszteltetés volt részt venni a nap programjában, a munka mellett vajdasági gyermekdalokat is hallhattunk, és a Juhász zenekar is hozzájárult a jó hangulathoz.”

Csonti Melinda, a Népművészet Ifjú Mestere, népi iparművész, Felsőhegy:

Tavaszváró rendezvényként hirdettük meg a Vajdasági napot, s így a tojásfestés – a fűzfaág-fonás mellett – kiemelt szerepet kapott a programban.

Vajdaságban, a három székely faluban a viaszlevonásos tojásfestés hagyományát ápolják. Bánátban szegény volt a föld, s az emberek nagyon sokat dolgoztak, így a levélrátételes tojásfestés terjedt el. Tavasszal, az első leveleket leszedték, egy napig hagyták fonnyadni, s azt tették rá a vizes tojásra. A mai világban nem rákötik, hanem nejlonharisnyában rögzítik, s a főzéskor a minták így maradnak meg. A festéket a hagymahaja adja. Az ügyesebb kezűek, főleg az észak-bánsági Padén, a márványos tojással is próbálkoztak. A forró enyvet a főtt tojásra ujjal vitték fel, s amikor belenyúlkáltak a különböző színekbe, akkor márványos minták alakultak ki. Különlegességet jelentettek az olyan fémapplikációs módszerek, mint a patkolás. Csókán egy kovács mestermunkájaként egy rózsát készített, ami egy tojást ölelt úgy körbe, hogy a tojás sértetlen maradt.

A festett tojás a húsvéthétfői locsolkodásnál kap szerepet. Az apák a termékenység ősi rituáléját folytatva gyermekeikkel mentek locsolkodni. Bánátban ezt egy különleges szokás egészítette ki, a visszalocsolás, de csak azt locsoltuk vissza, akit szerettünk.

Néhány szó az ittlétünkről: tíz órától kora délutánig teljes „üzemben” dolgoztunk, s legalább százhúsz tojás dicséri az anyukák, apukák, gyerekek közös munkáját.”

 

Ebédidőben a gasztronómiai bemutató aratta a legnagyobb sikert. Varga Erzsébet a bukovinai székelyek lakta Hertelendyfalváról érkezett, s készített ínycsiklandozó falatokat. A körülötte lévő tömegből sokan kérdezték, és ő türelmesen válaszolt. Munkáját dicséri, hogy az elkészített kóstoló az utolsó morzsáig elfogyott.

Megőriztük a népviseletünket, az énekeinket, a táncainkat, a mesemondást, a konyhát, a szederből és a málnából készített italainkat, mert tudni kell, hogy a többéves vándorlás alatt csak e gyümölcsökhöz jutottak hozzá eleink a Duna-mentén, s ebből főzhették a pálinkát.

Igazi különlegességgel, a gőzgaluskával érkeztem. A fánkhoz hasonlóképpen, de puhábbra készítjük a tésztáját, kelesztjük, a lábosban zsírt olvasztunk, s megsütjük, majd kiszedjük. A zsírba néhány kanál vizet öntünk, s visszatesszük a tésztát, s hagyjuk gőzölögni. Addig tartjuk benne, míg cserszegni nem kezd. Darált mákban, vagy darált dióban, vagy szentjánoskenyérben forgatjuk meg. Most az utóbbit hoztam, mert úgy gondolom, az asszonyok már nálunk is elfelejtették használni e fűszert a kalácsokban és az ételekben, így nagyanyáink ízeit idézhetjük ismét fel. Otthonról hoztam a hájas-lekváros kiflicskéket, és a tepertyűs pogácsát.”

 

Smit Lajos borász, Hertelendyfalva:

A nemzetközi összehasonlításban még elmaradnak a vajdasági borok, de az utóbbi időben – a különböző szőlőfajták telepítése nyomán – kiváló minőségi borokat termeltek, s az üzleti szempontok is előtérbe kerültek. Kékfrankos, cabernet sauvignon, olaszrizling és ottonel a legnépszerűbbek. Számos ősi fajta, mint a kecskecsöcsű is megterem a vidéken.

Jómagam, gyümölcsborokkal foglalkozom, málnából és szederből készítem az italokat. 35 áras birtokomon saját magam termelem a gyümölcsöt is,. Két gyerekem van, a fiam Hollandiában dolgozik, a lányom férjnél van. Nem tudom, fogják-e folytatni a gazdálkodást, így a munka egyelőre feleségemre, s rám marad.”

 

A délvidéki régiók kora délután mutatkoztak be. Csizmadia János és felesége Anna Kupuszináról érkezett. A családfő érdekes előadásban ismertette a falu történetét, felesége a népviseletekről beszélt, s énekkel is illusztrálta az elmondottakat. Leányuk, Anna 2012-ben a Fölszállott a páva szóló ének és hangszer kategóriájában állhatott a dobogó legfelső fokára.

Talán a jó példánkkal járultunk hozzá leányunk sikereihez. Becsületre, tisztességre tanítottuk, igyekeztünk egy értékrendet adni neki. A délszláv háború alatt meg kellett küzdeni a mindennapi betevőért, de ebből a gyerekek keveset vettek észre. Tanáccsal is szolgáltunk, tegye azt, amit elvár tőlünk a Jóisten: a ránk bízott talentumokat ne ássuk el, hanem kamatoztassuk. Pólyáskora óta énekelgettem neki, a zene szeretete átszövi életét, nem unja meg. Már tanít, és csodálatos hivatásnak tartja tudásának átadását. Valóban missziót teljesített, Kupuszinának, a kis nyugat-bácskai falunak az értékeit megismertette a nagyvilággal. Svédországból és Kanadából is gratuláltak a sikeréhez.”

 

A táncbemutatón Tisza menti táncok szerepeltek, amelyhez citera és tamburazene dukált. Resócki Rolland, tánctanár, koreográfus Adáról érkezett, az elmondottakat videóval illusztrálta, s a tánctanítás sem maradt el.

A délvidéki táncok a szerb, bunyevác és a magyar táncoknak az ötvözetei. Számos polgári tánc, mint a todore, kreutzpolka, rütyütyü és a szóló férfi kóló terjedt el, amelyeknek az eredete is bizonytalan.

A vajdasági táncokat három részre lehet tagolni: Duna mente, amely magába foglalja a Gombos, Doroszló, Kupuszina vidékét, az al-dunai székelyek falvait, valamint a Tisza menti területet. Az eddigi kutatások a Tiszát választóvonalnak tekintették, így Bácska és Bánát külön egységnek számított. Saját kutatásaim is bizonyítják, hogy egy régiónak kell tekinteni.

Mindhárom területnek más a jellegzetessége: a Duna mentén, a Magyarországon is ismert motívumok élnek, mint a karikázók, amelyek csiraj és tüsköm néven terjedtek itt el. A bukovinai székelyek részben magukkal hozták táncaikat, tipikus például az „Ajtóig, meg vissza”, meg a különböző körtáncok: egyes toppantós, kettes toppantós, valamint a német hatást tükröző táncok.

A fő kutatási területem a Tisza mente, a terület nagyon gazdag motívumokban: az alföldi dialektusnak, a Szeged-környéki táncoknak, illetve a Felső-Tisza-vidéki táncoknak, valamint a dél-dunántúli figuráknak az olvasztótégelye. Előkerül az ugrós, az oláhos, a rezgő csárdás, a frisses, a körcsárdás. Egy idős adatközlő hölgy Moholon 2014-ben a somogyi kanásztáncra emlékeztető botos táncot mutatott be.”

 

Nádi Karolina, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza vajdasági hálózatának munkatársa a kiállításokat foglalta össze.

Két kiállítással készültünk, az idén nyolcvan éves Németh Mátyás temerini fotóművész fényképeiből mintegy negyven alkotást ismerhetett meg a közönség. Jelentős az életműve, a Magyar Szó fotóriportereként sokfelé eljutott, szociofotóin hűen ábrázolja a vajdasági tájat, a vajdasági embereket. A másik tárlatban az első vajdasági népi iparművészeti zsűrizés minősített alkotásaiból válogattunk. A vajdasági szövéskultúra – a képzéseknek köszönhetően – virágzik, így néhány gyapjú szőttest hoztunk, emellett kislányruhákat, s egy fonott csipkés főkötőt állítottunk ki. Az utóbbi igazi különlegesség, e forma legtovább Szlavóniában maradt fenn, s egy szabadkai alkotó, Sebők Valéria kitartó munkájának köszönhetően újra terjed vidékünkön.

 

Az est különlegessége az „Örökségünk” - a Vajdasági Nagyzenekar koncertje volt, amely már ötödik éve reprezentálja a vajdasági zenei élet fejlődését. A másfélórás műsorban a Juhász zenekar, a Fokos zenekar, Csonka Ferenc és zenekara, a Véka zenekar és a Pendergő zenekar szerepelt. A Vajdaságban aktívan működő népi zenekarok közös koncertje először szerepelt Magyarországon, amelynek minden év októberében az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör ad helyet. Az egész napos programot táncház zárta. A Tematikus nap rendezvénysorozat októberben a Felvidék bemutatkozásával folytatódik.

Hagyományok Háza

Kapcsolódó tartalmak