Ugrás a tartalomra

Megy-e a rendes kerékvágásban? - A Hagyományok Háza megyei konferenciájának tapasztalatai

2022.11.16
23:38
Forrás
Hagyományok Háza
A Hagyományok Háza székháza adott otthont az Intézmény Megyei Hálózati Konferenciájának. A résztvevők értékelték az elmúlt év munkáját, s a jövő évre terveiket is megfogalmazták. A találkozó eseményeit Tóth János hálózatvezető foglalja össze.

„A Megyei Hálózat – a Kárpát-medencei Hálózattal egy időben – 2017-ben kezdte meg munkáját. Évente két alkalommal, tavasszal és ősszel értékeljük az elvégzett munkát. Idén – a gazdasági körülményeket felmérve – a kétnaposra tervezett nyíregyházi találkozó helyett Budapesten találkoztunk. 

A résztvevők tisztában voltak a rájuk váró nehézségekkel, de a szimpózium középpontjában mégis a szakmai kérdések álltak. A pandémia után egyébként minden munkatársunk örült a nyitásnak, nagyon sok programot szerveztek. Ezek közül kiemelném a különböző területek képzéseit, ezek sora a szakköröktől, egészen az akkreditált továbbképzésekig terjedt. A Magyar Művelődési Intézettel karöltve az A Szakkör projektet is beindítottuk, mint a program szakmai partnere. Ennek keretében számos kézműves ágban az úgynevezett szakkörvezető képzést is megvalósítottuk. Tíz megyei partnerünk vett részt projektben, van ahol kettő, van ahol hat képzésre tekinthetnek vissza, s a vizsgákra ezekben a napokban került sor. A találkozón az új kezdeményezés tapasztalatait is megvitattuk, munkatársunk, Dóra Fruzsina ismertette részletesen az elvégzett munkát. 

A konferencián mintegy negyven szakember osztotta meg gondolatait egymással, s az előremutató, példaértékű gyakorlatokat is bemutatták. Igen, a nehéz gazdasági közegben nagy szükség van a közös gondolkodásra, az innovációs módszerek alkalmazására. Megyei partnereink munkája is megnehezedett, hiszen legtöbb programjukat külső helyszínen, művelődési házakban, iskolákban szervezték, s ezek közül többet azóta bezártak.  Ennek figyelembevételével alkalmazkodni kellett a körülményekhez, s ’túlélési technikákat’ is ki kellett dolgozni. 
A terveiket is megfogalmazták a jelenlévők, mi pedig két fontos kutatásra hívtuk fel a figyelmet. Az egyik tárgya a néphagyomány megélése, illetve az abban való részvétel az úgynevezett ’településlejtőn’: a nagyvárosoktól az apróbb falvakig milyen módon él tovább a kultúrának ezen ága. A másik téma a társadalmi felelősségre fókuszált, e területen is egy kutatási programot tervezünk. Így tisztázhatjuk, hogy partnereink munkásságukkal milyen hátrányos helyzetű társadalmi csoportokban vállalnak szerepet. A konferencián természetesen a félelmeink és kételyeink is felszínre törtek, e hozzászólások a tervezési munkára is hatással vannak. Terveink szerint partnereink a jövő évben is egy meghívásos pályázatban vehetnek részt, többen közülük már konkrét tervekkel állhatnak elő, mások viszont még az előkészítés fázisában tekintenek a jövő évre.”

MTVA
Hagyományok Háza Hálózat

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű