Ugrás a tartalomra

Néptáncpedagógus-képzés Kárpátalján

2018.10.11
23:45
2024.03.19
08:42
Forrás
Dr. Csermák Zoltán
A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja éves képzést indít Tiszapéterfalván néptánc oktatóknak. Október 20-án indul az éves oktatás. A tanfolyamra még október 14-éig lehet jelentkezni.

A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja éves képzéssel kívánja segíteni a helyi táncegyüttesek szakmai fejlődését. Az I. Kárpátaljai néptáncpedagógus képzés október 20-án indul, és a következő év májusában fejeződik be. A tanfolyam havonta egyszer, Tiszapéterfalván 6-8 órát vesz igénybe. Az oktatásban magyarországi, nagy tapasztalattal rendelkező pedagógusok vesznek részt, olyanok, akik már nevet szereztek a magyar színpadi néptánc- és a táncházmozgalomban. A felkért nyolc tanár mind az amatőr, mind a professzionális néptánc területén letette névjegyét. 

A szervezők javarészt azokból az együttesekből várnak jelentkezőket, akik már részt vettek a korábbi, kárpátaljai mentorprogramban. 

„A mostani rendezvény az úgynevezett mentorprogramban gyökerezik – emlékezett az előzményekre Babinecz Sándor, a Hagyományok Háza néptánc szakelőadója. - Ez a kezdeményezés tavaly szeptemberben kezdődött, az anyaországból képzett oktatók keresték fel az ottani együtteseket havonta egyszer, művészetileg és technikailag instruálták a kárpátaljai csoportokat.”

A képzésben szeptembertől januárig hat csoport 122 tagja, januártól júniusig tizennyolc csoport 360 tagja vett részt, a kurzus után minden csoport bemutatón adott számot megszerzett tudásáról. Az időszak alatt a szervezők is gazdag tapasztalatokat szereztek, így született az ötlet egy rendszeres pedagógusképzésre. 

Jelentkezési határidő: október 14., péntek
További információ: Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja Facebook oldalán

Kárpátalja
néptáncpedagógus-képzés
Hagyományok Háza Hálózat

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.