Ugrás a tartalomra
Hagyományok Háza

A nyári fesztiválok sorában (1) - A Hagyományok Háza belföldi programjai

2021.06.21
21:58
2021.06.24
19:57
Forrás
Hagyományok Háza
A vészterhes időszak után a Hagyományok Házában is a nyári programszervezések kerültek reflektorfénybe. A belföldi eseménynaptárban minden hagyománytisztelő megtalálhatja a kedvére való tartalmas szórakozást.

Az egyik legrangosabb eseménynek a Művészetek Völgye Fesztivál ígérkezik, a találkozót idén harmincadik alkalommal rendezik meg. A Hagyományok Háza együttműködése a Művészetek Völgyével 2015-re tekint vissza, amikor először nyitották meg az azóta nagyon népszerűvé vált FolkUdvart, ahol az idei vezérmotívum a „nőiség”, így a fellépők javarésze is a szebbik nem soraiból kerül ki. Az Udvar egész nap változatos programot kínál minden korosztálynak, lesz idén is tánc- és énektanítás, szabadegyetem Rosonczy-Kovács Mihállyal és Sándor Ildikóval, praktikák a néphagyományban, kézműveskedés, népmese és természetesen sok-sok jó koncert és táncház, éjjel pedig még közös karikázó is. A közreműködők, fellépők között megtaláljuk többek közt Petrás Máriát, Kocsis Enikőt, erdélyi mestereket és olyan kiváló énekeseket, mint például Bognár Szilviát, Lakatos Mónikát vagy Majorosi Mariannát. Idén új helyszínnel is jelentkezik a húszéves intézmény, a Hagyományok Háza Játéktérben kosaras körhinta, természetes anyagokból készült népi ügyességi játékok várják a kicsiket és nagyokat.

A Hagyományok Háza szintén új helyszínt avat a Balaton-felvidéki KŐFESZT műsorfolyamában augusztus 5-7. között. A fesztiválközpontot Kővágóörsön nyitják meg, a Hagyományok Háza Köveskálon egy iskolaudvarban rendezi meg a máshol már bevált fokudvar-programokat. Ismert, hogy sok művész és alkotó él e vidéken, közülük többekkel, például Navratil Andreával, Paár Julcsival és Fábián Évával találkozhat a közönség.

A Hagyományok Háza részt vesz a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány sátoraljaújhelyi rendezvényén, s ugyancsak új helyszínként jelentkezik a Balaton-felvidéki KŐFESZT műsorfolyama augusztus 5-7. között. A fesztiválközpontot Kővágóörsön nyitják meg, a Hagyományok Háza Köveskálon egy iskolaudvarban jelentkezik a máshol már bevált fokudvar-programkínálattal. Ismert, hogy sok művész és alkotó él e vidéken, közülük többekkel, például Navratil Andreával, Paár Julcsival és Fábián Évával találkozhat a közönség.

Hagyományok Háza

A tradicionális villányi Ördögkatlan Fesztivál augusztus elején, öt helyszínen folytatódik. A Hagyományok Háza a helyi németség egyik legszebb településén, Villánykövesden kapott feladatot. A találkozó idei hívószava a „népviselet korunkban”, így az Intézmény a nagyon népszerű „kis fekete” projektjét is népszerűsítheti a helyszínen. A jelenlevők saját maguk készíthetik el a kedvükre való ruha-kiegészítőket, a vállalkozóbb hölgyek pedig a nekik tetsző viseleteket is magukra ölthetik. A Teleki Ligetben gyermekprogramok várják napközben a legkisebbeket, az estéket színvonalas koncertek teszik vonzóvá.

A Balatonfüredi Önkormányzat és a Hagyományok Háza az Anna-bál kísérőprogramjaként idén kilencedik alkalommal tartja július 27-28-án a Balatonfüredi prímásversenyt. Ebben az évben a klasszikus cigányzenei hagyományt folytató hegedűsök jelentkezését várják, a megmérettetésben újdonságnak számít az ifjúsági kategória. A legjobb produkciókból és a meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet a Gyógy téren felállított nagyszínpadon rendezik.

Nem hiányozhatnak a Hagyományok Háza programjai a legnagyobb országos népművészeti fesztiválról, a Mesterségek Ünnepéről sem, amelyet minden évben az államalapítás ünnepe köré szerveznek a Budai Várban.

A nyár zárásaként, szeptember 4-én a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum ad otthont a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának. Az egész napos vigalomban négy portán tizenkét zenekar áll színpadra, énektanítás, „összemuzsikálás”, szakmai fórum és népművészeti vásár teszi változatossá az együttlétet.

Csermák Zoltán

Hagyományok Háza

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Gyengülnek a Föld „életjelei”

A Föld „életjeleinek” gyengülésére figyelmeztetett a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint tízezer vezető kutatója.