Ugrás a tartalomra

Piactér az égbolton

2020.01.20
14:37
Forrás
Hagyományok Háza
A Magyar Állami Népi Együttes előadása Szatmárnémetiben.

A Magyar Állami Népi Együttes a Magyar Kultúra Hetén Szatmárnémetiben lép fel. A január 23-ai est műsorán a Kolozsvári piactéren című produkció szerepel.

A Szamos-parti város Egycsillagú égbolt programsorozatának immár visszatérő vendége a Magyar Állami Népi Együttes. A magyar kultúra napját követő estén ezúttal a Kolozsvári piactéren című előadásával szerepel az Északi Színházban.

Az összeállítás az elmúlt évben a 10. Kolozsvári Magyar Napok nyitógálájára készült, s az együttes vezetői a kedvező fogadtatás nyomán Erdély más városaiban is be kívánták mutatni a produkciót.

Jóllehet az egykori kolozsvári piactér ihlette az előadást, a gondolati kör a játék során kitágul – vázolja a táncjáték koncepcióját Mihályi Gábor együttesvezető. – A piac, gazdasági szerepe mellett találkozási helyként, közösségi térként szolgál. Az alkotói fantázia ezt kibővíti a kincses város évszázados történeti pillanataival.”

A vásártér egykori rendeltetése a mai pláza-világban kissé feledésbe merült, – noha színes kavalkádja miatt – napjainkban is megér egy sétát. Társadalmi szerepe egykor viszont meghatározó volt. Itt adta el napi friss zöldségét a hóstáti gazda, tejét-vaját a kalotaszegi asszony, munkaerejét, barmát a széki vagy mezőségi férfiember. Pénzzel a zsebében itt mulatott a vásáros a sikeres nap végén, itt ismerkedtek meg leendő házastársak, a vásárlók és kofák pedig itt pletykáltak, vagy csak hallgatták a legfrissebb híreket. Az előadás ennek a képzeletbeli piacnak a hangulatát varázsolja a színpadra a néptánc és a népzene költői nyelvét használva.

Az együttes további erdélyi programokat is tervez, februárban a a brassói közönség előtt játszik, ősszel pedig Nagybánya és Székelyudvarhely látja vendégül a legnagyobb múltra visszatekintő magyar népi együttest.

Az intézmény vezetőinek naptárában más külhoni túrnék is szerepelnek. A nemzeti összetartozás évében az – emlékezésben – az együttes is szeretne szerepet vállalni, így délvidéki, felvidéki és kárpátaljai tematikus bemutatókra is készülnek. Kárpátalja kiemelten szerepel, a Magyar Állami Népi Együttes – a kulturális kormányzati szándék szerint, más emblematikus színházi produkciókkal együtt – több ízben látogat keleti szomszédunk magyar lakta területeire.

Információk az előadásról: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/mane/program/kolozsvari-piacteren-

Hagyományok Háza

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.