Ugrás a tartalomra

SzínpadOn, kulisszák mögött - A Hagyományok Háza online műsorainak hátterében

2020.12.17
18:29
2020.12.17
18:46
Forrás
MTVA
Sikeres sorozatot zárt a Hagyományok Háza SzínpdOn-Néptánc, népzene az otthon kényelmében online műsorsorozat.

A FolkStúdió a Hagyományok Háza speciális részeként alakult a pandémiás időszakban – számol be munkájáról Kempf Márta, a Stúdió vezetője. – Alapvető célunknak tekintettük, hogy egy új felületen tartsuk életben a hagyományt, másrészről pedig a nehéz helyzetbe került művészeknek szerettünk volna fellépési lehetőséget biztosítani.

A FolkStúdió munkája a május 10-ei Táncház Napja élőadással indult, ezt követően mutattunk be színpadi előadásokat, vasárnap délutáni meséket, otthon is végezhető kézműves foglalkozásokat, szórakoztató és magazinműsorokat. A második hullám nehézségeire a SzínpadOn kezdeményezéssel válaszoltunk, melynek keretében már jól ismert és népszerű, illetve teljesen új produkciókat kínáltunk közönségünknek.

Az év végén előre is tekintünk, szintén online kapcsolódhatnak be januárban a nézők a Magyar Állami Népi Együttes Az örök Kalotaszeg produkciójába. Folytatjuk a Fókuszban a koreográfusok sorozatunkat is, amelynek aktuális epizódjában Fundák Kristóf és Kovács Gerzson Péter koreográfiái lesznek láthatók. A magyar kultúra napját is egy különleges, kifejezetten erre az alkalomra szerkesztett műsorral szeretnénk méltó módon ünnepelni január 22-én.

A nézők nélküli előadáshoz az együttesnek is alkalmazkodni kellett – hívja fel a figyelmet egy-egy részletre Tucsni Anna kulturális menedzser. – A táncosok nagyon örültek a lehetőségnek, hiszen a próbatermi munka, az internetes közvetítés révén új formában jut el a közönséghez. Ráadásul, mivel az internetes közvetítés esetében a földrajzi korlátok sem akadályok, ugyanúgy láthatják az együttest a vidéki és határon túli nézők is! 

A tavaszi időszakban a MÁNE Mozi keretében sugároztuk a Magyar Állami Népi Együttes előadásait, s ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy ősszel egy frissített, a felvételek minőségét tekintve is javított repertoárt tegyünk közkinccsé. A komplett előadásokat, megszakítás nélkül vettük fel, mintha élőben, nézők előtt történne, de természetesen, ha a jelenet megkívánta, az ismétlés lehetőségével is éltünk. Ha vizsgáljuk a jegyvásárlók számának fokozatos növekedését, úgy tűnik, jól döntöttünk e kezdeményezéssel.

A legmodernebb stúdiótechnika mellett egyszerre 3-5 kamerával dolgozunk – egészíti ki az elmondottakat Papp Kornél a Magyar Állami Népi Együttes műszaki vezetője. – Az átlagos előadásokhoz képest a világításon kellett módosítani, hogy kedvezzünk a felvételek minőségének. Volt, amikor a totálfényt húztuk vissza, máskor egy sötétebb jelenetnél korrigáltuk a fényerőt.”

A Hagyományok Háza online programja
2020. december 23., szerda 20.00h - A Magyar Állami Népi Együttes zenekarának koncertje
2021. január 8., péntek 20.00h - A Magyar Állami Népi Együttes - Az örök Kalotaszeg
2021. január 15., péntek 20.00h - Fókuszban a koreográfusok - Lelkek a pányván - Fundák Kristóf és Kovács Gerzson Péter koreográfiái
2021. január 22., péntek 20.00h - A Magyar Állami Népi Együttes gálaműsora a magyar kultúra napja alkalmából
2021. január 27., szerda 20.00h - A Magyar Állami Népi Együttes -  Kárpát-medence antológia

Egyéb információk:

https://online-hagyomanyokhaza.jegy.hu/#/event

Hagyományok Háza
MTVA
SzínpadON

Most

15:33

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű