Ugrás a tartalomra

Táncház Napja online térben

2021.05.06
15:46
2024.02.05
12:40
Forrás
Hagyományok Háza
A Hagyományok Háza tizedik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját. Az egész napos online műsorfolyam palettáján szerepel többek között táncoktatás kicsiknek és nagyoknak, a programsorozatra a koronát a Halmos Béla-díjas előadók koncertje teszi fel.

Kerek évfordulójához érkezett a Táncház Napja, idén tizedik alkalommal rendezik meg a jeles eseményt. A korábbi években programok széles választéka, kézműveskedés, gyerekprogramok, népmese, tánc- és énektanítás várták az érdeklődőket az első magyarországi városi táncház évfordulóján, idén – a járvány következtében – már második alkalommal csak az online térben terveznek. Május 7-én – a Hagyományok Háza és a Zeneakadémia Koncertközpont közös szervezésében – ünnepi népzenei koncertet közvetítenek a Zeneakadémiáról a Békés Banda, a Berka együttes és az Erdőfű zenekar közreműködésével, s a nézők megismerhetik az idei Halmos Béla-vándordíjast és -emlékérmest is.

Másnap, május 8-án egész napos műsorfolyamnak ad otthont a Hagyományok Háza.  Az aprók tánca, kézműveskedés és népmese idén sem maradhat el, az otthonok biztonságában alkalom adódik több tájegység táncába is belekóstolni, a szakavatott tánctanároktól széki, rábaközi, szatmári, moldvai, felcsíki és balkán táncok is tanulhatók. Olyan táncházas legendák is a kamerák elé álltak, mint Csatai László Csidu, aki több mint negyven éve folyamatosan vezet táncházakat vagy a hetvenen túl is aktív Kakuk Pál, aki nem kevesebb, mint huszonöt évet táncolt a Magyar Állami Népi Együttesben.

A programot egy fergeteges virtuális széki táncház színesíti. Az esemény megmutatja ország-világnak a népzene, s a néptánc erejét. A Táncház Napján félszáz táncegyüttes a világ minden pontjáról, egymástól távol, de virtuálisan együtt táncolhat Nyitrai Tamás és zenekara és Kubinyi Júlia énekes muzsikájára. Érkeztek felvételek a Kárpát-medencén túlról Argentínából, Chiléből, Ausztráliából, Németországból és Angliából is.

A Táncház Napját a megálmodói azért alapították, hogy a Kárpát-medencei magyarság közkinccsé tegye – az UNESCO által is elismert – táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. Ez egyben tisztelgés a mozgalom alapítói és tagjai előtt, akik napról napra adják át, estéről estére éltetik, hétről hétre dokumentálják, és évről évre őrzik hagyományainkat.

Ennek nyomán, tíz évvel ezelőtt – az első táncház 40 éves évfordulóján – a Halmos Béla vezette Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-ához legközelebb eső szombatra. Ma szerte a világban – az 1972. május 6-án a budapesti Liszt Ferenc térről elinduló kezdeményezés hatására – fiatalok százezrei saját hagyományaik felé fordulnak, táncházakban és folkkocsmákban érzik jól magukat, népdalokat énekelnek a kirándulásokon, tánctáborokba és kézművestáborokba mennek nyaralni, divattervezők válnak híressé a hagyományos motívumok felhasználásával, népzenét és néptáncot lehet tanulni óvodától az egyetemi szintig. A Táncház Napja célja, hogy ezt a világot minél többen megismerjék!

Információk:
https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/x-tanchaz-napja
https://zeneakademia.hu/online_kozvetites

Hagyományok Háza

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.