Ugrás a tartalomra

Vészesen öregszik Szerbia lakossága

2018.01.17
12:31
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Szerbia idén mintegy 600 millió dinárt fordít a népességszaporulatot ösztönző intézkedésekre. Az utóbbi 112 évben 2016-ban született a legkevesebb gyermek, 2017-ben valamennyivel javult a helyzet.

Ennek javítása érdekében a szerb kormány tavaly egy kísérleti programot kezdeményezett, melynek keretében népesedést ösztönző intézkedéseket vissza nem térítendő pályázati pénzekből támogatnak. Ebbe a helyi önkormányzatokat is bevonják különféle projekteken keresztül.

A topolyai baba-mama barát szülészetén az újszülöttek édesanyjuk mellett lehetnek, miközben minden segítséget megkapnak a személyzettől. A szerbiai demográfiai és népességügyi kabinet projektjének köszönve a kismamatorna működésére és egyéb fejlesztésekre is kaptak támogatást.

Dr. Lestár Kálóczi Dóra, igazgató, Dr. Hadzsy János Egészségház, Topolya: „Ezekből a pénzeszközökből sikerült felújítanunk a vajúdószobánkat, ezzel biztosítani tudjuk azt, hogy a kismama a legnehezebb időszakban, tehát a szülés előtti legnehezebb időszakot, a vajúdás időszakát kényelmes, mondhatnánk úgyis, hogy otthonias körülmények között töltse el.”

Tavaly összesen 15 helyi önkormányzat 130 millió dinár értékű vissza nem térítendő támogatásban részesült. Topolya önkormányzata tavaly mintegy 5 millió dinár támogatást kapott a demográfiai és népességügyi kabinet projektjének keretében, az önkormányzat 884 ezer dinárral támogatja ezeket a programokat.

Mesaroš Helena, a népesedést serkentő intézkedések koordinálásával megbízott községi tanácsos, Topolya: „Hat területet kapcsoltunk be, melyek minden szempontból pozitívan hatnak a gyermek fejlődésére, a családra, a várandós nőkre, a kismamákra és a gyermekek világrajövetelére, és ha megnézik ezt a projektet, ez egy olyan projekt, amelynek lelke van és amely valóban minden topolyai háztartást érint, közvetve vagy közvetlenül hat az emberekre körülöttünk.”

A szerb kormány hamarosan felülvizsgálja a népességnövelésre vonatkozó stratégiát, és a lakosság migrációja és elöregedésének megfékezése területén is változások várhatók.

Slavica Đukić Dejanović, népességpolitikával megbízott miniszter: „A családokat ösztönző anyagi támogatások a meghozott törvény intézkedéseiből erednek, és ezt a képviselőház is megszavazta már. Ez a törvény idén július elsejétől lesz alkalmazva. Az anyaságot, a mesterséges megtermékenyítést, a munka és a szülőség összeegyeztetését figyelembe véve hoztuk meg azt a cselekvési tervet, amellyel 2018-ban elvárjuk az egyes programban résztvevőktől, hogy meghatározott időszakban elvégezzék a meghatározott aktivitásokat.”

Idén a tavalyitól ötször nagyobb összeget, mintegy 600 millió dinárt különítettek el a népességszaporulatot ösztönző intézkedésekre, mondta Slavica Đukić Dejanović.

Szerbia
lakosság
elöregedés
Slavica Đukić Dejanović
népességpolitikával megbízott miniszter

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.