Ugrás a tartalomra

Megköszönte a támogatást Pásztor István
2024-03-19; 08:43

Kiemelte, szeretné világossá tenni, hogy az új összetételű, a Magyar Összefogás által vezetett MNT minden vajdasági magyar ember érdekét kívánja képviselni.

A magyarok részvételi aránya volt a legnagyobb
2024-03-19; 08:43

A vasárnapi nemzeti tanácsi választáson legtömegesebben a magyarok és a bunyevácok vettek részt, és az első előzetes eredmények szerint nem változik ezen kisebbségek nemzeti tanácsainak vezetése.

Lezajlottak a nemzeti tanácsi választások
2024-03-19; 08:43

A nemzeti tanácsi választások különösebb problémák nélkül zajlottak, közölte a Köztársasági Választási Bizottság. Egyedül Vranjeban történt egy incidens.
Fotó Videó

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás
2018-11-05; 16:17

A nem hivatalos eredmények szerint a következő négy évben a 35 tagú magyar kisebbségi önkormányzatban 30 tagja lesz a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott listának - mondta Pásztor István.
Fotó

Lezárták az urnákat
2018-11-05; 17:13

Közel fél millió lakos élhetett szavazati jogával a nemzeti tanácsi választásokon, ebből mintegy 130 ezren a Magyar Nemzeti Tanács tagjait választhatták meg.

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.