Ugrás a tartalomra

Amerikából érkezett a Mikulás Torontálvásárhelyre

2019.12.19
08:17
2023.11.02
09:04
Forrás
Pannon RTV
Fülöp Sára, aki több mint 40 évig élt az Egyesült Államokban, majd visszatért Bánátba, immár hatodik éve karácsonykor megajándékozza a helyi óvodásokat.

Az óvodás gyerekek örömmel várták ezt a napot. Közösen, együtt énekelve köszönték meg a csomagot. Az óvó néni elmondta, hogy minden évben megérkezik a Sárika nevű jótevő.

Imre Sasi Tünde, óvónő, Torontálvásárhely: „A gyerekek Mikulás néninek szólítják. Ő minden évben önkéntesen csomagot ajándékoz a gyerekeknek.”

Sárika néni elmondta, hogy ez az adomány a lelkét, szívét tölti ki és, hogy szeretetből teszi mindezt.
Fülöp Sára, adományozó, Torontálvásárhely: „Szívből csinálom, nekem nem muszáj, de tudom, hogy a jó Isten nékem a szívemre tette ezt, hogy ezt én csináljam. Nincs gyerekem, de nagyon szeretem a gyerekeket, ezért ameddig bírom csinálni fogom.”

A szervezést egyedül nem tudta volna megcsinálni, ezért kérte fel Berkán Júliát, a helybeli anyakönyvvezetőt, hogy segítsen neki.

Berkán Julianna, szervező, Torontálvásárhely: „Immár hatodik éve, hogy megkért Sárika néni, segítsek bele a szervezésbe. Neki nagy vágya, hogy megajándékozza a szeretett csomaggal a gyerekeket, úgyhogy hatodik éve közreműködünk, és nagyon sikeres a csomagosztás, a gyerekek nagyon örülnek. A Sárika néni szerény szeretett csomagjába, egy kis gyümölcs, egy kis ajándék, egy kis csokoládé és nagyon-nagyon sok szeretet van.”

Sárika néni terve, hogy tovább készítsen minden évben csomagot, nemcsak az óvodásoknak, hanem néhány rászoruló gyerekeknek is. Minden évben átlagosan 90-100 csomag talál gazdára. Idén azonban csökkent a szám: sok helyi család ugyanis külföldre költözött.

Torontálvásárhely
Mikulás

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.