Ugrás a tartalomra

Budapesten már láthatja a nagyközönség a novemberben született mhorr gazellákat

2020.01.10
17:09
2023.11.02
09:04
Forrás
Sokszínű Vidék
Két gida született Budapesten a vadonban már nem fellelhető gazellákból.

A vadonban már kihalt gazellák születtek a budapesti állatkertben. Már láthatja a nagyközönség a novemberben született mhorr gazella gidákat, írja honlapján a Fővárosi Állat- és Növénykert. A Szavannaházban, illetve -kifutóban látható kecses patások állatkerti szaporítása nagyon fontos, mert a vadonban már egy sincs belőlük, olvasható az állatkert közleményében. A mhorr gazellák utolsó vadon élő példányai évtizedekkel ezelőtt eltűntek, így lényegében az állatkerteknek köszönhető, hogy ezek az állatok egyáltalán még léteznek. A két legifjabb budapesti mhorr gazella, két – különböző anyától született – november 1-én, illetve 3-án látták meg a napvilágot. A mhorr gazellák eredeti élőhelyén, Északnyugat-Afrikában az utolsó vadon élő példányokat az 1960-as, 70-es években figyelték meg, ám azóta egyet sem láttak, eltekintve azoktól az állatkerti születésű egyedektől, amelyeket az elmúlt öt évben engedtek szabadon Nyugat-Szaharában egy visszatelepítési program részeként. Éppen ezért állatkerti szaporításuknak igen nagy a természetvédelmi jelentősége.

Budapest
gázellátás
mhorr gazella
gida
állatkert

Most

15:19, Frissítve: 15:50

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.
13:41, Frissítve: 13:59

Ökumenikus imahét Hertelendyfalván

A Krisztus-hívők egységéért tartottak összejövetelt a helyi vallási közösségek tagjai Hertelendyfalván az Imahét keretében. Az evangélikus, katolikus és református egyháztagok együtt énekeltek és imádkoztak.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.