„Igazából mindenhol a Földön vagy”

Oláh Vass Herminával, aki az említett négytagú családban az édesanya szerepét tölti be, évfolyamtársak voltunk az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén. Már akkor is úgy tűnt, nem az az ember, aki később magyartanár, lektor vagy könyvtáros lesz. Az egyetem után néhány évvel bebizonyosodott: jók voltak a meglátásaim.

- Ha az ember végigpörgeti a Facebook-oldalad, azt látja, hogy rengeteg helyen jártok, sok mindent kipróbáltok. Van ott elefánt- és majometetés, Disneyland, Mexikó és mindenféle más, különleges dolog. Mikor kezdődött ez el, mikor és miért költöztetek el először otthonról?

- Az egyetem befejezése után néhány évig Bajmokon éltünk. Ott született meg az első gyerkőcünk is. Nekem nem sikerült munkát találnom a tanügyben, bár őszintén szólva annyira nem is törtem magam rajra. A férjem informatikusként dolgozott, és elkerült egy olyan start up céghez, ami lehetővé tette neki, hogy a világ bármely pontjáról dolgozzon. Mivel nem voltunk helyhez kötve, jött egy olyan ötlet, hogy nézzünk szét másfelé. Ismerőseink három éven át éltek Thaiföldön. Ez megtetszett nekünk, és utánanéztünk, hogyan tudnánk kint maradni. Kiderült, hogy szerb útlevéllel, nyelvtanulási vízummal ez könnyedén kivitelezhető.

- Miért döntöttetek egy ennyire távoli, más kultúrájú ország mellett?

- Szerencsénk van, mert a férjemmel mindketten olyanok vagyunk, hogy „miért ne?”. Tehát miért maradnánk ott, ahol hasonlóak a kulturális alapok. Nagyon érdekes volt elmenni egy olyan helyre, ahol egészen más az élet. Visszaérve egy teljesen más perspektívád van. Az ember toleranciája és értelmi intelligenciája is fejlődik egy ilyen tapasztalat által.

- Thaiföldet mi általában csak az idilli nyaralási fotókról ismerjük, a tengert és a homokos partot látjuk. Milyen ország valójában?

- Thaiföld nagyon nagy százalékban a turizmusból él. Szegény ország, és olyan a társadalmi felépítése, hogy az alsóbb osztályokban élők keményen ott is vannak tartva. Nagyon nehéz az előrelépés, pláne egy generáción belül. Próbálnak változtatni rajta, de ez már régóta így van náluk. Tehát szegényebbek, mint például Kelet-Európa, de ők ezt másként élik meg. Az északi rész buddhista vallású, így másként állnak az anyagiakhoz. Másrészt nekik van egy száraz és egy esős évszakuk, így például nincs gondjuk a téli tüzelőre. Délen muszlimok élnek, és rájuk is egy pozitív, életigenlő magatartás jellemző. Láttunk olyat is, hogy valaki egy kis nádkunyhóban él, de a szobájában ott az óriási lapostévé. Nincs náluk az az általános, kétségbeesett letargia, amit máshol tapasztalni. Érdekes az is, hogy vallásukból kifolyólag nem fogyasztanak alkoholt, mégis önfeledten tudnak szórakozni, ünnepelni. Nem családi körben, hanem tágabb közösségben, az utcán ünnepelnek. Az újévi, utcai partin is mindenki teljesen józan volt, ez nekünk élményszámba ment. Egy másik ünnepük tavasszal van, a vizet ünneplik. Ilyenkor egy héten át igazi vízipisztolycsata van. Teljesen váratlan helyzetekben találnak el. Viszont az akkor másfél éves gyerekünkre mindenki tekintettel volt. Ha a férjem vitte, őt nem bántották, ha én, akkor engem hagytak békén. Persze óvatosan a gyereket is megöntözték, mert ez egyfajta jókívánság, tisztelet kifejezése. És ezt a tiszteletet valóban meg is tartották.

- Hogyan tudtátok megoldani a gyerekvigyázást egy idegen országban, milyen segítségetek volt?

- Nagyrészt vele voltunk. De beírattuk bölcsődébe is, mert a vízum miatt hetente kétszer be kellett járnunk nyelvórákra. Nem okozott ez komolyabb problémát, mert bár először nem ismertünk senkit, a nyelviskola segített. Amikor látták, hogy gyerekkel vagyunk, felajánlották, hogy találnak neki bölcsit. Az azért érdekes volt, hogy a bölcsőde vezetőjén kívül senki nem tudott angolul, a nevelők sem, így a kezdetben nem volt túl egyszerű a kommunikáció, de ahogy ott voltunk, és egyre többet használtuk a nyelvet, ez áthidalódott.

- A gyerek milyen nyelven kezdett el beszélni?

- Az egyik első szava egy thai szó volt, a szék jelentésű. De ezt elfelejtette, nem maradt meg neki a thai nyelv. Valószínűleg azért, mert nagyon nehéz, nagyon különbözik a miénktől. Vokális nyelv, olyan hangok vannak benne, amiket mi nem tudunk kiejteni, és nem érezzük a különbségeket sem, amiket ők igen. Arra viszont jó volt ez, hogy nyitottabb lett a nyelvek iránt.

- Otthon magyarul beszéltek a gyerekekkel vagy angolul is?

-  Magyarul. Bár igazából egy mixnyelvet beszélünk, amiben angol és német szavak is vannak. Én az angolt használom a legtöbbet, Elza most kezdte az iskolát, ő emiatt főleg a németet.

- Azt jól beszéli?

- Igen, mivel előtte két éven át az oviban is németül beszélt, de azért még mindig van neki az iskolában felzárkóztató képzés.

- Visszatérve Thaiföldre: jó élményekről, jó tapasztalatokról számoltál be, miért jöttetek mégis haza?

- Ezt mindenképp egy egyéves kalandnak szántuk, persze nyitottak voltunk a folytatásra is. Az történt azonban, hogy tavasszal elkezdték égetni a rizsföldeket. Emiatt egy hónapon át olyan brutális szmog van, hogy az egész környék, ahol mi laktunk, teljesen élhetetlenné vált. Aki csak teheti, elmegy máshova, otthagyják még az iskolát is erre az időre. Persze a rizstermesztőknek lenne más módszer is, sokkal környezetkímélőbb, de ez a leggyorsabb és legolcsóbb. Ez sajnos egy nagyon szegény, iskolázatlan réteg.

- Utána egy ideig itthon voltatok. Vagy otthon? Hogy nevezitek?

- Nekünk a világon nagyon sok hazánk van.

- Utána miért mentetek Svájcba?

- A férjem munkát váltott. Most helyhez van kötve, irodában dolgozik. Választhattunk, hogy melyik irodába menjen. Nagy választék volt, a világ minden pontján, Amerikában, Ausztráliában, Japánban… Nem akartunk messzire menni a családtól, meg persze más szempontokat is mérlegeltünk, így végül Európánál maradtunk, azon belül is Zürichnél.

- Ez gondolom egy teljesen más élet, mint a thaiföldi. Gazdag, fejlett ország…

- Igen, nagyon magas az életszínvonal. Ott egy más beállítottság van. Svájcban például nagyon limitálják, hogy hány ember mehet egyetemre. Az összes tanulónak kevesebb mint 30 százaléka, sőt, inkább 20. Sokan szakmunkásnak, mesterembernek tanulnak. Viszont ők is nagyon jól meg tudnak élni. Így kialakul egy természetes egyensúly, ami jól működik. Az iskolarendszer is más emiatt. Sok szak, ami máshol egyetemi szintű, például a tanári, az náluk csak főiskolai. Az egyetem viszont igazi akadémiai oktatást jelent.

- Említetted, hogy a nagyobb gyereked már iskolás. Milyen nekik az oktatás, mennyire vagy elégedett?

- Sok lehetőség van, sok szakkörre, sportra van lehetőség, szinte minden napra jut neki valami. Ami viszont nagy segítség nekem, hogy ezek mind az iskolán belül vannak megszervezve, így nem kell a szülőnek ezzel külön foglalkoznia. De nem görcsölünk rá túlságosan az oktatásra. Inkább próbáljuk felfedni és fejleszteni a képességeiket, hosszú távon annak látjuk nagyobb hasznát. A kisebb gyerekem még nem jár óvodába, most vele vagyok otthon. Igazából elmehetnék dolgozni, de akkor a fizetésem jelentős része rámenne a bébiszitterre, így ezzel egyelőre még várok, bár vannak ötleteim. Természettel kapcsolatos előadásokat szeretnék tartani gyerekeknek és felnőtteknek, de ez még nem kristályosodott ki teljesen.

- Mennyire tudjátok tartani a kapcsolatot a családdal?

- Mióta Svájcban vagyunk, a nagyszülők több időt tudnak velünk tölteni. Évente egyszer mi is hazajövünk. Meg úgy szoktuk szervezni, hogy együtt utazunk valahova. Ez így közös élmény a gyerekeknek, a nagyszülőknek és a családnak is. Ilyenkor mindenki ki van ragadva a kontextusából, és új élményeket tud szerezni.

- Környezettudatos beállítottságúak vagytok. Ez hogyan egyeztethető össze a sok utazással?

- Amikor tehetjük, vonattal utazunk, persze ez csak kisebb távolságok esetében megvalósítható. Sokat beszéltünk erről a témáról ismerőseinkkel, amerikaiakkal, britekkel. Érdekes, hogy számukra természetes az, hogy a környezetvédelem jegyében lemondanak az utazásról. Vannak akik csak Európában utaznak, és csak vonattal, így nekik nyilván kisebb az ökológiai lábnyomuk. De nekik mindig volt lehetőségük utazni. Én azonban úgy nőttem fel, hogy nem gondoltam, hogy egyszer majd ki tudom tenni innen a lábam, így én nem szívesen mondok le arról, hogy megnézzem a világot. Emellett a sok utazásból tanulni is lehet, fejlődni. Számomra a legfontosabb tanulság, hogy bármennyit is utazol a világban, az alapok mindenhol ugyanazok, minden hely ugyanolyan. Semmi sem annyira szép, mint amilyennek látszik. Van ahol másmilyen a flóra, a fauna, az emberek is. De igazából mindenhol a Földön vagy.

- A világban szerzett tapasztalatoddal milyennek látod most Vajdaságot?

- Ez is egy hely a Földön. Nem látom rossznak. Itt is vannak gondok, és vannak jó dolgok. Az az egyénen múlik, hogy mire koncentrál. Sok mindent nem tudsz irányítani, de a saját reakciódat igen. Ebből a szempontból például Thaiföld jobb, ők talán jobban tudják a reakciójukat pozitív irányba terelni.

- Van-e olyan ország vagy hely a világon, ahová szeretnél elutazni, vagy ahol szeretnél éni?

- Az északi helyek jobban tetszenek, annyira nem szeretem a meleget. Észak-Európa, Kanada, Skandináv országok. Tavaly például voltunk kajakozni Svédországban, ami nagyon tetszett. De anyaként a gyerekeket és az iskolát is figyelembe kell vennem. Svájc szerintem jó hely ehhez. Később meg meglátjuk.

Az Oláh család egyébként azt is fontosnak tartja, hogy tudását, tapasztalatát megossza a vajdaságiakkal, elsősorban a gyerekekkel. Ők működtetik a Kőris Alapítványt, aminek célja, hogy népszerűsítse és támogassa a fenntartható fejlődést előmozdító környezetvédelmi fejlesztéseket. Iskoláknak, óvodáknak hirdetnek évente pályázatot a témába illő projektek megvalósítására. Az első iskolakertek, üvegházak, amelyek az ő támogatásuknak köszönhetően jöttek létre, már működnek, a gyerekek pedig örömmel veszik ki részüket a munkából.