Ugrás a tartalomra

Igyon kávét, ha sokáig szeretne élni

2019.10.26
17:57
2023.11.02
09:04
Forrás
VajdaságMa
Napi négy csésze kávé jelentősen csökkenti a korai halálozás kockázatát - állítja egy közelmúltban bemutatott kutatás.

A közel 20 ezer résztvevővel végzett vizsgálat eredményei szerint a kávé igenis része lehet az egészséges táplálkozásnak. Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a kávé fogyasztása fordított arányban áll a halálozási kockázattal, ezt a kapcsolatot azonban eddig még nem vizsgálták egy mediterrán országban - mondta el dr. Adela Navarro, a navarrai kórház kardiológusa. A kutatók úgy találták, hogy akik legalább négy csésze kávét fogyasztottak naponta, 64 százalékkal alacsonyabb volt a bármilyen okból való halálozási kockázatuk azokhoz képest, akik soha vagy szinte egyáltalán nem ittak kávét. Sőt minden további két csésze kávé naponta 22 százalékkal alacsonyabb halálozási kockázatot eredményezett.

kávé
egészség
kutatás

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.