Ugrás a tartalomra

Kevés a daru a Sóskopón, Törökbecse közelében

2017.11.19
17:35
2024.03.19
08:52
Az évnek ebben az időszakában sokszor több ezer madár is éjjelre itt pihen meg a tó sekély vizén, de az idei szárazság miatt nem találnak vizet a megszokott helyen.


Minden évben egyre többen látogatnak el a Daru Fesztiválra Törökbecsére, hiszen az esemény részeként biológus vezetővel lehet megnézni a védett Sóskopón a darvak tömeges érkezését a lápos területre, a sóstó sekély vizére. Dejan Gurjanov, diák, Törökbecse: „Még soha nem láttam darvakat, ha most kimegyünk a Sóskopóra, remélem, meglátom őket. Egyébként gyakran járjuk a természetet, sok mindent láttunk már a barátommal, madarakat, őzeket, szarvasokat, nyulakat.”

Az idén sajnos nem sok darvat láthattak a látogatók, pedig a fesztivál részvevőin kívül még egy belgrádi hegymászó csoport is kíváncsi lett volna a vándormadarakra. Hogy miért, azt a helyi vadászegyesület biológusa magyarázta el. Silvija Šimončik: „A kulcsfontosságú tényező itt a víz, ez az, ami miatt nincs annyi madár, mint általában ilyenkor, mert ők sekély vízben alszanak, egyébként ennek a tónak a vize megfelelő, de az idén már májusban kiszáradt, így a fészkelési idény is rendkívül rossz volt a vízi madarak számára.”

A Daru Fesztivált ötödször szervezték meg Törökbecsén. A sóskopói kiránduláson kívül az gyermekeknek a helyi művelődési házban különböző tematikus műhelymunkákat szerveztek, az idősebbek pedig természet- és madárvédelemmel kapcsolatos előadásokon vehettek részt.

daru
darvak
Sóskopó
víz
madár

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.