Ugrás a tartalomra

Kezdődik a csillagászati nyár

2019.06.21
10:49
2024.03.19
08:50
Forrás
Szerbiai RTV, met.hu
Az északi féltekén június 21-én 17 óra 54 perckor kezdődik 2019 nyara - közölte a Ruđer Bošković Asztronómiai Társaság. A Stonehenge kőtömbjeinél emberek ezrei várták a napfelkeltét.

Az évszak kezdetét Nagy-Britanniában sokan a Stonehenge kőtömbjeinél ünnepelik, ahol emberek ezrei várták a napfelkeltét a nyár első napján.

A nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével. A szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napjához ezernyi szokás kapcsolódik, megünneplésének ismét reneszánsza van.

A keresztény egyház Szent Jánost tette a nap védőszentjévé, ünnepe az 5. század óta vált általánossá. Az egyház a középkori liturgiájába építette és megszentelte a Szent Iván napi tüzet.

A nyári napfordulón a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka. Térségünkben 4 óra 51 perckor kelt fel a nap és 20 óra 27 perckor nyugszik le. A nappal 15 óra 36 percet tart.

napforduló
nyár
Szent Iván-nap
Stonehenge

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.