Ugrás a tartalomra

A kihalás széléről térhetnek vissza a vörös farkasok

2021.03.24
12:18
2023.11.02
08:58
Forrás
origo.hu
A vadonban ma már talán legfeljebb tíz vörös farkas vagy más néven rőt farkas maradt, és mind egyetlen helyen él: Észak-Karolinában.

Megdöbbentő statisztika ez egy olyan fajról, amely egykor megtestesítette az Egyesült Államok legsikeresebb újrabetelepítési programját, és amely a Yellowstone Nemzeti Park sokat dicsért szürke farkas-rehabilitációs projektjének alapjait is szolgáltatta.

Most azonban talán újra felcsillant a remény a vörös farkasnak. Az állatot a vadászata miatt a vadonban kihaltnak nyilvánították, és bár azóta visszatelepítették, viszont így is kihalóban van. Ezért a Természetvédelmi Világszövetség a kihalófajok közé sorolja.

Januárban néhány természetvédelmi csoport jogi lépéseket tett azt követően, hogy az észak-karolinai keleti körzet kerületi bírósága úgy döntött, hogy eltörli a vörös farkasok újratelepítési programját. A vadon élő vörös farkasok számának növelésére vonatkozó terv végrehajtását még 1973-ban kezdték el. A Hal és Vadvédelmi Szolgálat akkoriban igyekezett minél több vadonban nevelkedett állatot befogni, hogy létre tudjon hozni egy fogságban nevelt farkasokra irányuló tenyésztési programot. Ezt szüntették be teljesen váratlanul.

1980-ban a vörös farkast már kihaltnak nyilvánították a vadonban. Az első újratelepítést hét évvel később hajtották végre Észak-Karolinában, a 60 ezer hektáros Alligator River nemzeti menedékhelyen. A szakemberek ekkor szabadon engedtek egy tenyészpárt, és a fogságban született kölyköket később a falkák gondozták. A program 2011-es csúcspontján már körülbelül 130 rőt farkas kóborolt szabadon. Ez volt az első alkalom az Egyesült Államokban, amikor egy nagy ragadozót a vadonban kihaltnak nyilvánítottak, majd sikeresen visszatelepítették. Mire azonban 2016-ban megkezdték a projekt munkáit, már döbbenetes számokkal találkoztak: hatvannál is kevesebb állat maradt a vadonban.

A vörös farkas a világ legveszélyeztetettebb farkasfaja, bár az 1900-as évek elejéig az Egyesült Államok keleti és déli középső részén gyakori volt, New York államtól Louisianaig és Texas nyugati részéig elterjedt. Jelenleg a legnagyobb fenyegetést a földtulajdonosokkal való konfliktusok okozzák, ami miatt elkezdték őket levadászni. Annak ellenére, hogy a vörös farkast védi a veszélyeztetett fajokról szóló törvény, mégsem illegális egy olyan állat megölése, amelyik emberre, haszonállatra vagy a házikedvencre támad.

Bár a „problémás farkas" kilövésének engedélye meghatározó tényezőnek bizonyult a vörös farkas egyedszámának csökkenésében, ám sokkal kritikusabb lépést jelentett, amikor 2015-ben az USFWS kijelentette, hogy a genetikai védelem érdekében a fogságban nevelt farkasokat többé már nem engedik szabadon a vadonban, és nem folytatják a prérifarkasok ivartalanítását sem. A komplex döntést követően a rőt farkas populációk drasztikusan csökkenni kezdtek: 2019-ben és 2020-ban 31 év után először nem született vörös farkas kölyök a vadonban.

A természetvédelmi csoportok végül a bírósághoz fordultak és beperelték a szövetségi ügynökséget. A kerületi bíróság végül a január 22-i határozatában kijelentette, hogy az USFWS-nek folytatnia kell a fogságban nevelt vörös farkasok szabadon engedését és a prérifarkasok ivartalanítási programját, valamint tervet kell benyújtania a program visszaállítására. Az USFWS azóta kiadta a legújabb terveket és kijelentette, hogy folytatja a kölyöknevelő programot és a fogságban nevelt vörös farkasok szabadon engedését.

vörös farkas
farkas
rőt farkas
kihalás
visszatelepítés
Amerika

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.