Ugrás a tartalomra

Közeleg a holdújév

2019.01.21
20:29
2023.11.02
09:07
Forrás
hirado.hu
A világ népességének negyede számára ez az év legnagyobb ünnepe. Idén a holdújév vagy ahogy Ázsiában nevezik a tavaszköszöntő február 5-én kezdődik.

Nem csak Kínában, de Kelet-Ázsia más országaiban is ünneplik. Hivatalosan egy hétig tartanak a kínai holdújévi ünnepségek, a tradíció szerint azonban csak a 15. napon fejeződik be. Az ünnepre való készülődés már hetekkel korábban elkezdődik, ilyenkor több száz millió ember kel útra, hogy meglátogassák szeretteiket. Ekkor zsúfolásig megtelnek a repterek, buszpályaudvarok és vonatállomások. Az újév napjára különleges szokások és szabályok vonatkoznak. Ilyenkor nem szabad negatív jelentésű szavakat kiejteni, halált, kísérteteket emlegetni. A négyes szám kimondása is tilos, mert hasonlóan hangzik mint a halál. Továbbá az elmúlt évet sem ajánlatos emlegetni, és sírni sem szabad, mert a hiedelem szerint, akkor egész évben sírni fogunk. A szokások közé tartozik még az is, hogy nem szabad gyereket verni, bármilyen rosszak is legyenek.

holdújév

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.