Ugrás a tartalomra
Pixabay/susan-lu4esm/illusztráció

Lehet internetezni a SpaceX műholdjával

2020-10-31
22:01
Forrás
index.hu
A SpaceX megkezdte a műholdalapú globális internetszolgáltatás forgalmazását. Hétszázezer előfizetővel indul a tízmilliárd dolláros Starlink-program.

Elon Musk vállalata, a SpaceX elkezdte a Starlink névre keresztelt, műholdalapú globális internetszolgáltatásának forgalmazását. Az első körben csak azok juthatnak hozzá, akik előzetesen jelentkeztek a programba, de ők sincsenek kevesen: 700 ezer előfizetőről van szó. A vállalat próbálja hűteni a kedélyeket, jelenleg „csak” 50–150 Mb/sec sebességet és 20–40 ms latenciát ígérnek, hozzátéve, hogy ez csak kezdetben lesz így. A cég az alkalmazottai körében már tesztelte a szolgáltatást, és elmondásuk szerint igen jó eredményeket értek el, a rendszer alkalmas volt több HD-minőségű videó egyidejű streamingjére, illetve bármilyen online videójátékra. Ennek ellenére a kezdeti verziót az igen találó „A Semminél Jobb, Béta” névre keresztelték, ezzel is utalva a kezdeti stádiumra. A program tízmilliárd dollárba került, de Elon Musk legalább évi 30 milliárd dolláros bevételre számít, amiből elmondása szerint a Marsra történő utazás finanszírozását segítené. Ez egyébként több mint tízszerese a SpaceX jelenlegi összes bevételének. A szolgáltatás ára jelenleg havi 99 dollár, illetve egy egyszeri, 499 dolláros belépési díj, amiért egy, a műholdas csatlakozáshoz szükséges hardver, egy állvány és egy router jár. A csatlakozáshoz szükséges szoftver a Google Play és az Apple oldaláról is letölthető. 

A program keretében eddig 900 műhold állt pályára, ami a globális lefedettséghez még nem elegendő, a növekedés azonban gyors, a SpaceX legutóbb egyetlen kilövéssel hatvan darab műholdat juttatott a világűrbe Falcon IX nevű rakétájával. 

A Starlink idén az USA és Kanada területén működik, míg 2021-re megvalósul a globális lefedettség – olvashatjuk a Starlink mobilalkalmazásában.

SpaceX
műhold
Elon Musk

Most

21:08

Brexit - Felfüggesztették a londoni tárgyalásokat

Felfüggesztette az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó londoni tárgyalásokat péntek este a brit és az uniós küldöttség, mivel nem sikerült áthidalni a nézetkülönbségeket.
20:59

Moszkvában megkezdődött a feliratkozás a védőoltásra

Moszkvában pénteken megkezdődött a feliratkozás a Covid-19 járvány elleni tömeges védőoltásra, Szergej Szobjanyin polgármestere elmondta, hogy az első napon ötezren jelentkeztek a veszélyeztetettségük miatt elsőbbséget élvező szakmai csoportokból.
19:06

Elhalasztják a TSC meccsét

Elhalasztják a TSC labdarúgóklub hétvégi, a Javor otthonában esedékes szuperligás mérkőzését, miután a topolyaiak több játékosuk koronavírusos megbetegedésére hivatkozva kérelmezték ezt a ligától.
17:01, Frissítve: 17:13

Több belgrádi vendéglátós a csőd szélére került

Az új járványügyi intézkedések miatt az eddigieknél is nagyobb mértékű veszteségekkel kell számolniuk a fővárosi vendéglátósoknak - panaszolják. Szerintük a felgyülemlett kiadások miatt már így is sokukat a teljes csőd fenyegeti.

Népszerű

Új szigorításokat vezetnek be Szerbiában

Hétköznaponként 17 órakor be kell zárniuk, hétvégente pedig ki sem nyithatnak a vendéglátóipari egységek és a szolgáltatói tevékenységeket végző vállalkozások - többek között ez tartozik az új szigorítások közé - írja a szerbiai sajtó.