Ugrás a tartalomra

Levendula és rózsa napokat rendeznek Szegeden az egyetemi füvészkertben

2022.06.23
10:26
2023.11.02
08:56
Forrás
MTI
A virágzó rózsák és levendulák mellett családi programokkal, koncertekkel, színházi és tánc produkciókkal, ismeretterjesztő, egészségmegőrző előadásokkal várják a látogatókat a hétvégén a levendula és rózsa napokon Szegeden az egyetemi füvészkertben.

Az arborétum gyógynövény- és fűszerkertjében csaknem egy tucatnyi fajta levendulát csodálhatnak meg a látogatók a fehér virágútól a rózsaszínig, a pannonhalmitól a tihanyi változatig.

A kert rózsagyűjteménye is szemet gyönyörködtető, a szivárvány minden színében nyílnak a virágok és számos növekedési formájú rózsabokor figyelhető meg. A futórózsák, akár kétméteres magasságig felnyúló, virágokkal dúsan megrakott bokrai már messziről virítanak és a reneszánsz rózsákhoz híven édes illattal töltik meg a levegőt. A rózsakert belsejében, az egyes ágyásokban a nagyméretű, illatos virágokat hozó tearózsa hibridek, a miniatűr rózsák, valamint számos, a hajtás végen több virágot bontó (polyantha) rózsafajta is fotózásra csábít.

A rózsakerti gyűjtemény különlegessége a történelmi rózsák bemutatója, amely a rózsakert mögött folytatódik, és benne két tucat nagy múltú rózsafajta ismerhető meg, ezeket még 1867 előtt nemesítették. Ebben az esztendőben vált ismertté a Jean-Baptiste André Guillot által nemesített első, La France nevet kapó teahibrid, majd jelentek meg újabb és újabb fajták.

Szombat és vasárnap délelőtt a gyógynövénykertben tartandó előadáson mutatják be, milyen növényeket termesztettek a középkori kolostorokban, s mire használták azokat. Az érdeklődők ezt követően megismerkedhetnek azzal is, hogyan élik ma reneszánszukat a gyógy- és fűszernövények, miként készülnek a monoteák, a gyógynövényes olajok, a tinktúrák, a szirupok, az illatpárnák vagy éppen a kézműves szappanok. Természetesen a levenduláról is szó esik majd, Urai-Imre Bernadett, a Baglyasi Levendulakert megálmodója az illatos virág termesztésének és feldolgozásának fortélyait mutatja majd be a látogatóknak.

A hétvégén fellépnek többek között: a Szegedi Nemzeti Színház művészei, az egyetem művészeti karának ütőhangszeres együttese, a Terebes Zenekar, Docpiano Band és bemutatót tart a deszki Bánát Táncegyüttes is.

Szeged

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.