Ugrás a tartalomra

Magyar orvosok választották szét a bangladesi sziámi ikreket

2019.08.02
11:23
2024.03.19
08:50
Forrás
MTI
Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket - közölte az alapítvány pénteken.

A közleményben azt írták, a végső szétválasztó műtétet - az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozást - a dakkai központi katonai kórházban helyi idő szerint csütörtök hajnalban kezdték el a 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat vezetésével.

Fotó: Tanjug/Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány/Bemer Miklos

Az ikrek állapota stabil, de szövődmények lehetségesek - tudatták.

Fotó: Tanjug/Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány/Bemer Miklos

Kiemelték, amellett, hogy a két hároméves kislánynak megteremtették a jobb élet lehetőségét, a teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű műtétsorozat lépései külön is tudományos jelentőséggel bírnak, mert új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat. Az első fázisban 2018-ban szintén Dakkában Hudák István vezetésével endovaszkuláris módszerrel szétválasztották a közös agyi fő szállítóér-szakaszt. A második - plasztikai sebészeti - fázis, amelynek során beültették és fél évig fokozatosan tágították a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszert, Budapesten Pataki Gergely vezetésével történt meg. A műtétsorozat harmadik fázisa a végső szétválasztás volt Csókay András vezetésével - olvasható a közleményben.

sziámi ikrek
bangladesi
magyar
orvos
Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.