Ugrás a tartalomra

Ön már lefoglalta idei nyaralását?

2020.01.16
17:11
2023.11.02
09:04
Forrás
Pannon RTV
Érdemes időben érdeklődni a nyaralások iránt. Mindenképpen tanácsos az üdülés tervezésekor körbenézni, hogy a számunkra legmegfelelőbb ajánlatot válasszuk az utazási irodák kínálatából.

Fogynak a foglalások az utazási irodáknál a nyaralásokra. Voltak, akik már szeptemberben lecsaptak a legjobb ajánlatokra. A nyaralni vágyók, azonban most is kedvük szerint válogathatnak a szabadkai utazási irodák kínálatából.

Az ügynökségekben folyamatosak a foglalások - mondták az illetékesek. A katalógusokban képek tömkelege, valamint árak, és időpontok is segítik a választást.

Király Kinga, turisztikai menedzser: „Voltak olyan ügyfeleink, akik már az ősszel lefoglalták a nyaralásukat. Azóta pedig folyamatos az érdeklődés. Elmondásaik szerint jobb minél előbb megtenni ezt a foglalást, mert sokkal több ajánlat van, illetve vannak fizetési kedvezmények is, hogy ha ilyen korán foglalnak. A teljes összeg befizetése esetén az így is olcsóbb korai foglalásra további kedvezményeket kaphatnak.”

A görög nyaralások, mint ahogy eddig is, most is nagyon kelendőek, de az egyiptomi üdülés iránt is egyre több az érdeklődés.

Kalači Bojana, tulajdonos, Bojana Tours: „Az elmúlt években és idén is egyre népszerűbb hely lett Egyiptom, amely az ottani politikai események után az elmúlt két-három évben ismét visszatért a népszerű helyszínek közé.”

Az árak még kedvezőek, de az idő múlásával kisebb változások várhatóak - tudtuk meg az illetékesektől. Ezért akik nyaralni szeretnének, ne habozzanak, kezdjenek el időben érdeklődni az utazási irodáknál.

nyaralás
utazási iroda

Most

15:33

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű