Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a turisták kamerás számlálása Velencében

2020.02.16
14:38
2024.03.19
08:50
Forrás
MTI
A legtöbb látogatót vonzó karneváli esemény, az Angyal repülése napján, vasárnap vezették be Velencében a látogatók számlálását, terelését és azonosítását is szolgáló kamerás térfigyelőrendszert.

Fotó: Tanjug/AP Photo/Luca Bruno

Majdnem százezren érkeztek, hogy lássák a Szent Márk téri harangtorony tetejéről leereszkedő angyal, vagyis a város legszebb lányának repülését. A térre azonban egyszerre csak 25 ezren léphetnek be, ezért is fontos, hogy a több száz rendőr és civilben is szolgáló biztonsági őr mellett a város 34 pontján felszerelt kamera is ellenőrizze a tömeget.

A kamerák nem videófelvételeket készítenek, hanem adatokat gyűjtenek az elhaladókról: húsz századmásodpercenként továbbítják az alattuk elhaladók számát, sűrűségét, testmagasságát a felnőttek és gyerekek megkülönböztetésére, valamint a járókelők mobilkészülékeinek regisztrációs országát is érzékelik, vagyis azt is tudják, ki honnan érkezik és mennyi ideig tartózkodik a városban.

Velence
karnevál
turista
kamera
számlálás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.