Ugrás a tartalomra

Melegszik a víz, megsínylik a delfinek a klímaváltozást

2019.04.07
22:56
2023.11.02
09:07
Forrás
hvg.hu
Ausztrália delfinjei is megsínylik a klímaváltozást a víz hőmérsékletének növekedése miatt. Zürichi kutatók tanulmánya szerint a hőség miatt csökken az utódok száma, kisebb az állatok túlélési esélye.

Az Ausztrália nyugati partjainál lévő Cápa-öböl szerepel az UNESCO világörökségi listáján, és elsősorban az itt élő delfinekről ismert. Ezek azonban a klímaváltozás miatt szorult helyzetbe jutottak – állapította meg a Zürichi Egyetem két tudósa, Sonja Wild és Michael Krützen által vezetett nemzetközi kutatócsoport.

A kutatók több száz állaton vizsgálták hosszú időn keresztül, hogy milyen hatása volt rájuk a 2011-es hőhullámnak. Ekkor a vízhőmérsékletek 4 Celsius-fokkal emelkedtek a sokévi átlag fölé. A hőhullám hatására kihaltak a tengerifűmezők és csökkent a halállomány. A 2007 és 2017 közötti időszakot felölelő adatokból kiderül, hogy a hőség a delfineket is megviselte.

Túlélési arányuk a hőhullám után 12 százalékkal csökkent.

Ráadásul a nőstények kevesebb borjat hoztak a világra, és a hőhullámnak ez a hatása még 2017-ben is észrevehető volt. Az, hogy az utódszám még hat év után sem normalizálódott, meglehetősen szokatlan– írják a szakértők a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányukban. "A hőhullám negatív hatásainak mértéke meglepett minket" – mondta Sonja Wild.

A kutatók szerint több ok is húzódhat a háttérben: magyarázat lehet a rendelkezésre álló táplálék mennyiségének csökkenése, a késői ivarérés vagy a borjak elhanyagolása, ami az újszülöttek megnövekedett halálozási arányához vezethet. Ezeket a lehetséges okokat a tudósok alaposabban meg fogják vizsgálni.

A tanulmány szerint egyes delfincsoportok kevésbé érintettek: azok, amelyek egy speciális technikával a mélyebb vizekben is találnak táplálékot. A delfinek időnként tengeri szivacsokat használnak "orrvédőként", amikor a tengerfenéken kutatnak táplálék után. Ez a technika kulturálisan tanult módszer, tehát a csoporton belül utánzással terjed.

A kutatás első alkalommal mutatta ki, hogy a tengeri hőhullámok nemcsak a tápláléklánc alján lévő élőlényeket fenyegetik, hanem a tápláléklánc csúcsán lévőkre is jelentős, hosszú távú hatással van.

A klímaváltozás hatására a hőhullámok gyakoribbá válnak, ráadásul nemcsak a szárazföldön, hanem a tengerekben és óceánokban is. A hőhullámok számának növekedése a tengerekben nemcsak a delfinpopuláció jövője szempontjából problematikus, hanem az óceánok teljes ökoszisztémáját tekintve is - mondta Michael Krützen.

delfinek

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.