Ugrás a tartalomra

Melyik lesz a 2020-as év rovara?

2019.11.16
12:30
2023.11.02
09:04
Forrás
rovartani.hu
Idén is három rovar száll harcba az Év rovara címért Magyarországon. 2020-ra a selymes döglégyre, az ezüstös ősrovarra és a tavaszi álganéjtúróra lehet szavazni, egészen december 6-ig.

2020-ban három olyan faj küzd a győzelemért, amelyek általában sokak figyelmét elkerülik, pedig szépségük és érdekes életmódjuk nem marad el más csoportokétól. Idei jelöltjeink tehát az ezüstös ősrovar, a selymes döglégy és a tavaszi álganéjtúró – írja a rovartani.hu.

Mindhárom faj igen hasznos a természetben, ugyanis ezek a rovarok tüntetik el más élőlények elhalt maradványait – a korhadt fákat, a lehullott avart, a trágyát és a tetemeket. Ezekből folyamatosan óriási mennyiség keletkezik, ami a lebontó rovarok nélkül szinte élhetetlenné tenné a Földet.

2019-ben a havasi cincér nyerte a díjat, aminek a „díjátadója” és hosszabb bemutatója a Magyar Rovartani Társaság 2019. december 21-i ülésén lesz.

Az ezüstös ősrovar ezüstszürke, csepp alakú rovar, amit akkor láthatunk, mikor éjjel a fürdőszobában felkattintjuk a villanyt, és épp gyors mozgással menekül a kövezeten. Érdekes még benne, hogy több mint 360 millió éve alakult ki és alig változott azóta.

A legyeket általában nem szeretjük, hiszen mindig hangosak és akkor repülnek ránk nyáron, amikor a legjobbat aludnánk. A selymes döglégy, a második induló pedig hasznos is tud lenni, ha nehezen gyógyuló sebekbe (pl. cukorbetegeknél) steril döglégylárvákat tesznek, nagyban elősegíthetjük a sikeres gyógyulást.

Ha nyáron túrázunk, erdőben sétálunk és elrepül a fülünk mellett egy nagy, smaragdzöld bogár, nagy rá az esély, hogy egy tavaszi álganéjtúróval találkoztunk. Színe viszont nem egységes: minél délebbre megyünk az országban, annál több zöld színűt, és minél északabbra (és magasabbra), annál több a kéket, sőt már szinte feketés bogarat láthatunk.

rovar

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.