Ugrás a tartalomra

Múzeummá alakítják a Bodrog nevű osztrák-magyar monitorhajót

2019.04.03
19:15
2024.03.19
08:50
Forrás
MTI, VajdasagMA
A Bodrog belgrádi ágyúlövéseivel kezdődött meg hivatalosan az első világháború 1914. július 28-án. A szerb hadsereg később elkobozta, és Száva néven saját szolgálatába állította.

A főváros mellett veszteglő hadihajó állapota az elmúlt száz évben leromlott, sokáig kavicsszállító uszályként használták. Többször is úszó múzeummá akarták alakítani, végül 2005-ben részleges örökségvédelem alá helyezték. A felújítására 2013-ban hoztak létre munkacsoportot, a munkát pedig Apatinban végezték el. A külső felújító munkálatok után már csak a belső, múzeumi rész kialakítása van hátra, ezt követően pedig a nagyközönség számára is látogathatóvá teszik a történelmi emléket.

Bodrog
monitorhajó
múzeum
Belgrád

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.