Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP/Fredrik Sandberg/TT

Nobel-díj csillagászati kutatásokért

2020.10.06
13:15
2020.10.06
13:27
Forrás
MTI
A brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja az idei fizikai Nobel-díjat - jelentette be kedden a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Stockholmban.

A három tudóst a csillagászati kutatásokban elért úttörő eredményeiért tüntették ki. Az illetékes bizottság indoklása szerint Penrose annak igazolásáért részesül az elismerésben, hogy az általános relativitáselmélet erőteljesen megjósolja a fekete lyukak kialakulását, Genzel és Ghez pedig annak felfedezéséért, hogy egy szupermasszív kompakt objektum van a Tejútrendszer központjában.

Nobel-díj
fizika
kutatás
csillagászat

Kapcsolódó tartalmak

Most

12:03

Karácsonyi vásárral várták a Mikulást

A tavalyi sikeren felbuzdulva az idén is karácsonyi vásárral kötötték össze a Mikulás-napi ünnepséget az óbecsei Samu Mihály Általános Iskolában. A gyerekek heteken át készültek erre az eseményre, amiből a szülők is kivették a részüket.
11:14

Továbbra is terjed a koronavírus

Magyarországon az előző héten 4704 új fertőzöttet igazoltak, meghalt 50, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 48 337-re emelkedett.
08:39, Frissítve: 08:44

Ma még napos, holnap esős

Borongós és napos időszakok válthatják egymást térségünkben ma. Csak délután alakulhat ki gyenge eső helyenként.

Népszerű

Kedvezményt kapott, aki észszerűen fogyasztott

Sokan kétkedve fogadták a hírt, hogy amennyiben takarékoskodnak az árammal, októbertől kedvezményt kaphatnak a fogyasztásukra. Az októberi villanyszámlák megérkeztek, és kiderült, érdemes volt-e spórolni.