Ugrás a tartalomra

Nyaralás Dél-Albániában, ahol minden pillanat egy életre kelt Kusturica-film

2019.08.16
18:26
2023.11.02
09:05
Forrás
Markovics Annamária
Sokezer más turistához hasonlóan Markovics Annamária és családja is Albániát választotta idei nyaralása helyszínéül. Kiderült azonban, hogy a csábító ígéretek még igen messze vannak a valóságtól.

Valamikor januárban, a nyaralást tervezgetve jött szembe az interneten egy európai természeti kincseket felsorakoztató oldal, amelyen kiemelt helyen szerepelt a balkáni Bora Borának nevezett Ksamil. A képek gyönyörűek voltak, kalandvágyó természetünktől pedig nem állt távol, hogy több mint ezer kilométert utazzunk az egyévesünkkel, és felfedezzük Albánia déli tengerpartját.

További kutatómunkánk eredményeként arra jutottunk, hogy egyre több turista utazik a sasok földjére (Albánia eredeti neve, Shqipëria erre utal), és az Enver Hodzsa halála óta eltelt időszakban az albánok is lettek annyira nyitottak, hogy elviseljék az európai turistákat, valamint készen álljanak arra, hogy kielégítsék igényeiket. Sok mindenben igaznak bizonyultak ezek a neten lelt leírások, de számos dologban nem.

Ám kezdjük az elején. Az interneten keresztül foglaltunk magunknak szállást, teljesen elfogadható áron, egy tengerparti szállodában. Nem Ksamilban, hanem végül a 10 kilométerre fekvő Sarandában, ahol szélesebb volt a kínálat, és kedvezőbbek az árak. Hármunknak az erkélyes (viszonylag tágas) szoba kilenc éjszakára 540 euróba került. Ez tartalmazta a reggelit. Nem szeretünk all inclusive utazni, mert az nem hagy lehetőséget a helyi éttermek megismerésére. Az más kérdés, hogy a dél-albán hotelek jelentős többségében (azért írom így, mert én ugyan egyet sem találtam, de lehet, hogy létezik) nincs all inclusive ellátás. A hotel korrekt volt, a tengerpart tényleg 30 méterre feküdt, és a víz valóban káprázatosan gyönyörű, tiszta és türkizkék. Ez már a Jón-tenger, még ha nem is annyira meleg, mint a délebbi, görög partoknál.

Saranda és Ksamil Korfuval szemben található, komppal fél óra alatt át lehet jutni a görög szigetre, mi ezt mégsem tettük meg, mert hármunknak 120 eurót kellett volna fizetni az útért, ha pedig az autót is visszük (hogy bebarangoljuk Korfut) 200-at, és úgy ítéltük meg, hogy az ár-érték arány nem megfelelő. Majd egyszer elmegyünk Korfura is, ha lesz rá alkalmunk, a közvetlen, fapados repülőjárat sem kerül többe, mint a komp.

Amikor megérkeztünk, először meglepődtem, mert arra számítottam, hogy minden nagyon olcsó lesz. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a tengerparton voltunk, valóban minden olcsó volt, az árak nem voltak magasabbak a szabadkai kávézókban és éttermekben tapasztalhatóknál, a boltokban pedig szintén a szerbiai bolti árakat, vagy azoknál nagyon picivel magasabbakat találunk. A lek és dinár árfolyama közel azonos (1 euró=117 dinár, 1 euró=121 lek), így a nagy fejtöréseket elkerülendő mi voltaképpen egy az egyben számoltuk a költségeinket. Egy dobozos üdítő vagy sör 80-100 lek, a híres Skënderbeu konyak 0,7 l üvegje 700 lek, fél literes görög joghurt 150 lek, kenyér 50 lek, 1,5 literes ásványvíz 50 lek, tusfürdő 300 lek, Pampers pelenka (52 darabos) 2000 lek, Pampers nedves törlőkendő 220 lek volt.

Egy tányér paradicsomos spagetti 300-400 lekbe kerül, a tenger gyümölcseivel készült verzió pedig 700-800-ba. A tenger gyümölcseiért rántva vagy grillezve 1200-1500 leket kérnek, egy egészben sült halért pedig 800-1000 leket. Vannak persze helyek, ahol óriási a választék, akár homárt is vehetünk, kilóját 16 ezer lekért. Az albánoknál is nagyon népszerűek a különböző grillezett húsok, és ezek nem is drágák. Egy vegyes hústál két személyre 1200 lek, öt darab csevapért pedig 200 leket kell fizetni. Ó, igen, és figyeljünk arra, hogy majdnem minden étteremben és kávézóban adnak „ajándék” ásványvizet, ami 100-200 lekkel növeli a költségeket, ha kértük, ha nem. Készpénz azonban mindig legyen nálunk, mert csak igen kevés helyen lehet kártyával fizetni (a boltban is csak 1500 lek feletti vásárlás esetén).

Érdekességként említem meg, hogy sikerült egy olyan helyen is vacsoráznunk, ahol a rendelés leadását követően igen gyorsan kiderült, hogy a vendéglátás csak fedőtevékenységként funkcionál valamilyen más ügylethez, ugyanis a pincér előbb a boltba, majd a zöldségeshez, végül a pékhez szaladt el, hogy megvásárolja a hozzávalókat a vacsoránkhoz. A várakozás miatt ugyan elnézést kértek, de csak nevetni tudtunk a fagyasztott tengergyümölcseiből készült tál megpillantásakor. Fizetéskor pedig az volt az érzésünk, hogy nem csak nekünk lenne sürgős a távozás, inkább lefelé kerekített a pincér (értsd, még ő adott „borravalót”), csak hogy ne kelljen a visszajáróval bajlódnia, ezzel is húzva ott-tartózkodásunkat.

Persze a burekozóba is beugorhatunk, ha gyorsételre vágyunk, egy túros, spenótos vagy hagymás-paradicsomos burek 50 lekbe kerül, a húsos változatért pedig 100 leket kell fizetni. Igaz, ezek nem az általunk megszokott negyed körcikkelyre vágott, vagy csigát formázó burekok, hanem inkább valamilyen töltött táskára, batyura hasonlítanak, minden oldalról zártak. A pékségekben egyébként nagyon kevés sós péksüteményt árulnak, a burekon kívül voltaképpen csak pogácsát vagy sósrudat lehet vásárolni, fánkból, croissant-ból, süteményekből, kalácsokból viszont szinte végtelen a választék.

Jó hír, hogy a közvetlenül a parton fekvő bárokban és éttermekben semmiben sem különböznek az árak a városban található éttermekétől, ami azt jelenti, hogy a tengerbe bukó napot nézve is viszonylag olcsón fogyaszthatjuk el a vacsoránkat, vagy a legnagyobb melegben a strandon található bárban is bátran felfrissülhetünk, nem kell lehúzásra számítani. Persze a strandon is vehető rágcsálnivaló a helyi árusoktól: fánkgolyókat, cukros perecet vagy lángost 100 lekért, gyümölcsöt (szeder, szilva, szőlő, füge) 100-300 lekért kaphatunk.

Apropó strand. Van néhány szabadstrand, de a beépített részeken tilos lefektetni a törölközőt vagy napvédő sátrat felállítani, kizárólag a parton található napozóágyakra lehet lepakolni. Míg Sarandában két ágy és egy napernyő egész napos bérlése 500 lek, Ksamilban ennek duplája. Arról nem is beszélve, hogy nyilván „a balkáni Bora Bora” népszerűségét meglovagolva Ksamilban óriási zsúfoltság van, egyik ágy éri a másikat, mozdulni is alig lehet. Éppen ezért gyorsan sutba dobtuk azt a tervünket, hogy Sarandából ingázzunk Ksamilba, a fehér tengerpart (ami nem homokos, hanem nagyon apró kavicsos) nem tudta kompenzálni a tömeget, a piszkot, a hangoskodást, a parkolóhely meglelésével járó fáradalmakat és a közlekedéskultúra hiánya miatti idegeskedést.

A strandok egyébként szépek, kavicsos a part, tiszta tenger. A vizet mi némileg hidegnek találtuk, de lehet, hogy csak azért, mert melegebbre számítottunk, vagy mert az egyéves is a melegebb vízhez szokott, és nehezen lehetett rávenni a pancsolásra. Pozitívum, hogy az albánok (és a turisták) egyáltalán nem szóltak semmit, hogy a strandon szoptattam, senkitől sem kaptam egyetlen rosszalló pillantást sem.

Mindezek ellenére azonban legyünk tisztában azzal, hogy Albánia valóban a vad Balkán. Mindenki úgy vezet, ahogy kedve tartja, az indexelés ritka, a dudálás viszont annál gyakoribb. S míg busz előz buszt nagy dudálások közepette a hegyi szerpentineken, sofőr legyen a talpán, aki félre tud húzódni, hogy elkerüljön egy tömegbalesetet. Az utak viszonylag jól kiépítettek, de sok helyen nagyon szűkösek a sávok, így még normál közlekedés mellett is megijed az ember, hogy vajon elfér-e egymás mellett két szembe jövő autó.

És ha már a közlekedésnél tartunk. Egy jó tanács: mindig hallgass a GPS-re! Bármikor előfordulhat ugyanis, hogy egy újépítésű autópályán csodálatosan feltüntetik, hogy merre is kell menned, hogy aztán egyszer csak eltűnjön a lábad (kereked) alól az út, és már ne érje meg visszafordulni, így hat órán át kanyaroghass a magas hegyek között, hol igaz, hogy hupikék a tenger, de a hajtűkanyarok miatt úgysem lesz időd nézelődni, a gyengébb gyomrú útitársaid pedig nem lesznek hálásak a kalandtúráért.

Két egyszerű út van. A hosszabb egész Görögországig visz, ahonnan egy jobbra kanyarral csak viszonylag rövid távot kell megtenned Albánián keresztül, hogy a tengerpartra juss. Ennek előnye, hogy szinte végig autópályán közlekedsz. A másik Észak-Macedónián keresztül vezet, az albán határt átlépve Elbasanon és Fieren keresztül, majd onnan leereszkedve (semmiképpen sem a tenger mentén vezető úton) Gjirokastëren keresztül érkezhetsz meg biztonságban a dél-albán tengerpartra. Mi visszafelé ezt az utat választottuk, és nem bántuk meg. Nincsenek hajtűkanyarok, nincsenek szerpentinek, nincs hányinger.

Mi nem vagyunk városnézős típusú emberek, így nekünk nem hiányoztak a látványosságok vagy a történelmi emlékek. Ellátogattunk viszont a Butrinti Nemzeti Parkba. Amellett, hogy gyönyörű ligetek, öblök és érdekes romok találhatók itt, ez a 9500 hektáros területen fekvő nemzeti park mintegy 1200 állat- és növényfaj élőhelye, közöttük számos védett faj is van, nem véletlenül került fel az UNESCO világörökségi listájára. Ez az ország legnagyobb régészeti lelőhelye. A stratégiailag jelentős helyen fekvő Butrint a vaskortól fontos szerepet töltött be az itt élő népek életében. A régészek római színházat, fürdőt, fórumot, Dionüszosz-oltárt, oroszlános kaput, valamint Minerva- és Aszklépiosz-templomot, de 6. századi keresztelő kápolnát és 14. századi velencei kastélyt is feltártak a helyszínen. A belépőjegy ára fejenként 700 lek, de 8 év alatti gyerekeknek ingyenes, a családi jegy pedig fejenként 300 lekbe kerül, ami azt jelenti, hogy hárman 600 lekért nézhettük meg a romokat (amelyeken látható, hogy korábban nem igazán védték őket, így a turisták is okoztak bennük károkat). Időben kell viszont érkezni, mert mi fél 11 előtt nem sokkal már alig találtunk parkolót, háromnegyed órányi forgás után is csak azért, mert balkáni énemet elővéve küzdöttem meg egy másik nővel egy éppen felszabaduló helyért. Én győztem.

Albániával, pontosabban a tengerparttal kapcsolatban az az összkép alakult ki bennünk, hogy az itt élők kevés befektetéssel szeretnének nagy haszonra szert tenni. Ez igaz a strandokra is, ahol látszik, hogy évekkel ezelőtt kiépítették a mólókat (olcsón, sok anyagot kispórolva), de arra már nem akarnak költeni, hogy fenn is tartsák ezeket, sok helyen kimosta a víz a betont, a víz fölé húzott kávézók lábazata ki-kidőlöget, de a tulajdonosok vagy bérlők úgy gondolják, „jóvanazúgy”. A vadkelethez szokott szemünknek ez egyáltalán nem meglepő látvány, a palicsi móló ugyanígy néz ki. Csak Palicson nem virágzik a turizmus, itt viszont éppen abban reménykednek, hogy a bimbóból lassan óriási virág lesz. Bizonyára el kell még telnie néhány évnek, hogy az idegenforgalommal foglalkozók rájöjjenek, nem elég megúszásra játszani. Nem elég, ha jó az étel, szépen is kell azt tálalni, és nem árt, ha változatosabb a menü. Nem elég, hogy a hotel a tengerparton fekszik, ha nincs a szobában légkondicionáló (többen mesélték), mert akkor elviselhetetlenné válik a nyaralás nagy része. Nem elég, hogy van strand napernyőkkel és ágyakkal, ha mindent belep a szemét, mert a vendégek mindent eldobálnak és széthagynak, és senki nem érzi magát illetékesnek a csikkek, palackok, papír zsebkendők összetakarításában (persze ez sem minden partszakaszra igaz).

Összességében úgy ítéltük meg, hogy egyszer belefért, de nem leszünk visszajáró vendégek az albán tengerparton. Lehet, hogy egy-két évtized múlva visszatérünk, és megnézzük, hová fejlődtek, de egyelőre a kényelmünk fontosabb a kalandvágynál, így inkább olyan helyekre megyünk ezentúl, ahol már rájöttek arra, mi kell a vendégeknek. Ha viszont valaki szintén kísérletezne, tegye bátran, Albániában félni nem kell, még ha sokaknak ellenérzései vagy fenntartásai vannak is az országgal kapcsolatban. Hallottunk ugyan történeteket arról, hogy a szerb útlevelet látva a határon „különleges elbánásban” részesítették a gyanútlan utazót, de a részletes átvizsgálás után mindenki folytathatta útját a tengerpart felé.

Az országgal nincs baj (ismét csak tudatosítva, hogy ez a vadkelet), az emberekkel nincs baj, a turizmust kell még némileg magasabb szintre emelni, hogy valóban felhőtlen legyen a kikapcsolódás. Persze ez a déli part, lehet, hogy az északi, Durresnél vagy Vloránál található rész sokkal fejlettebb, de arról nem tudunk nyilatkozni.

Albánia
útleírás
Markovics Annamária
nyaralás

Most

Népszerű

Álommunka, álombér?

Egyetlen napot sem kell várniuk, hogy munkát kapjanak, a fizetésük pedig több mint 200 ezer dinár is lehet. A felmérések szerint jelenleg a gépészmérnökök a legkeresettebbek a szerbiai munkaerőpiacon.