Ugrás a tartalomra

Ohrid

2018.08.09
23:36
2024.03.19
08:36
Forrás
Soós Georgina
Tenger előtt / után / helyett...

Évek óta Görögország a szerbiai turisták legkedveltebb úti célja. A Macedóniát észak-dél irányban átszelő autópálya emiatt tele szerb rendszámú autóval, busszal. Nagyjából másfél óra, és már "túl is vagyunk" az út ezen szakaszán, lehet sorakozni a határon, utána nyomni tovább a gázt haza- vagy a tenger felé. Pedig érdemes tenni egy kis kitérőt.

Mi tettünk. Tíz napnyi tengerparti sütkérezés, homokozás, úszkálás után cifráztuk meg a hazautat. Nem bántuk meg. Ohridi kirándulásunk felülmúlta a komplett nyaralást.

A Halkidikiről Ohridba

A népszerű Halkidiki-félszigeten nyaraltunk, mint sok más szerbiai turista. Hazafelé Szalonikiig mentünk a szokásos útvonalon, utána a vizek városának, Edesszának az érintésével utaztunk Ohridba. Érdemes egyébként útba ejteni Edesszát. Szinte nem is jelent kitérőt, óriási vízesés-együttese pedig páratlan, ráadásul ingyen látogatható.

A macedón határig vezető út kihalt, néhol kanyargós, kell egy kicsit hegyet mászni és imádkozni, hogy ne itt robbanjunk le, mert soha nem találnak ránk. A táj azonban nagyon szép, magas csúcsok, völgyek és egy gyönyörű tó kísérte az utat. Macedóniába érve már valamivel haladósabb, Bitolát átszelve díszes, a kiírásokból és jelképekből ítélve többségében albánok lakta részen haladtunk át. A délelőtt 10-es indulást követően, az edesszai megállót beszámítva, nagyjából nyolc óra az út.

Szállásfoglalás

Bookingon foglaltunk szállást. Óriási a kínálat. Árban, elhelyezkedésben, felszereltségben is gazdag a választék. Az óvárosi részben inkább csak apartmant vagy szobát találunk, a szállodák a várostól kissé távolabb, a strandok mellett vannak. Akinek nem a fürdés a lényeg, jobban teszi, ha a központban foglal. Ennek csak egy hátránya van, a parkolás.

A síkvidékhez, széles utcákhoz szokott vajdasági embernek nem kis feladat felkapaszkodni a sikátorszerű utcákon, amin hemzsegnek a turisták, és ahol a kávézók, éttermek teraszai az útra csúsznak. Szállásadónk talált nekünk végül egy félig-meddig parkolónak nevezhető helyet, ahonnan a városban töltött 3 nap alatt inkább el sem mozdultunk.

Háromágyas szobánk ugyan kissé szűkös volt, de a kilátás és az óriási terasz kárpótolt. Előttünk feküdt az egész város és a végeláthatatlan tó. Megunhatatlan látvány. A város szerkezetéből adódóan egyébként a legtöbb házból nagyszerű kilátás nyílik. Az árak korrektek. A 10 euró/éjszaka/ágy átlagosnak mondható. A szállásadónk egyébként rendkívül kedves és segítőkész volt. A vendégszeretőnek nevezett görögök elbújhatnak mögötte.

A város

Akit érdekel a történelem, a vallás, az építészet, Ohridban nem fog csalódni. De az sem, aki egyszerűen szeretné jól érezni magát. Mi az utóbbi kategóriába tartozunk. A város nagyon él, vibrál. Az emberek csinosak (a macskakövek ellenére is minden második nő tűsarkúban tipeg), az éttermek, kávézók tele, hangulatos boltok, kézműves termékek, ékszerészek, festők sora mindenütt. Bolyonghatunk a sikátorokban, kimehetünk a főtérre, vásárolhatunk a bazárszerű sétálóutcán, mászhatunk a fellegvárba vagy a több tucat (sőt, állítólag több száz) templom felfedezésére.

A vízparton sétálva szinte bárhol a tóba ugorhatunk – és sokan ezt is teszik: sétálnak, gondolnak egyet, megmártóznak, megszáradnak, felöltöznek, mennek tovább. A víz kristálytiszta, a tó közepén állítólag még ihatunk is belőle, és helyenként több mint húsz méter mélyre is leláthatunk. A változatos halállomány az éttermek menüjén is szerepel.

Hajóval
A város kikötője mint egy piac: mindenki megpróbál felcsábítani a hajójára. Alapvetően két opció közül választhatunk: mehetünk egész napos kirándulásra valamelyik nagy sétahajóval, vagy egy 1-2 órás privát körre. A hosszabb körutazás délelőtt kezdődik és kora este ér véget. A legtöbb hajó átvisz a Szent Naum nevű kolostorhoz és a Csontok öbléhez. Utóbbiról később.

Ez a fajta hajókázás a legtöbb esetben 10 euró fejenként. Ennél drágább, de kényelmesebb megoldás (ami például a gyerekes családoknak is könnyebben kivitelezhető), ha valamelyik kishajóval teszünk egy kört a közeli partoknál. Egy félórás túrára már 10 euróért is elmehetünk, az út hosszáról és az árról érdemes a kapitánnyal egyeztetni, és több ajánlatot is meghallgatni. Ha egy ilyen privát kirándulás mellett döntünk, a hajón nem zavar minket a többi turista.

Mi a második verziónál döntöttünk, és nem bántuk meg. A kapitányunk sokat mesélt nekünk a városról és a tóról, megengedte, hogy a gyerekek vezessék a hajót, főzött kávét és persze azonnal eldicsekedett a női idomokat mintázó pálinkásüvegével, amiből persze bőségesen töltötte a poharunkat a sárga színű szőlőpálinkával. A nagyjából másfél órás út során megnéztük az egykori halászfalut, egy vízparti barlangot,ahol állítólag egy a „rohanó világ elől elbújó" ember él, Tito egykori rezidenciáját, a közeli strandokat, és persze gyönyörködhettünk a város képében, ami a vízről nézve rajzolódik ki igazán.

Csontok öble

A Csontok öblének nevezett vízre épült múzeum Ohrid városától nagyjából 15 kilométerre található. Ha nem szeretnénk hajókázni, autóval is megközelíthetjük. Bár kilométerben nincs messze, időben kicsit csalós: sokáig tart kikeveredni Ohridból, utána pedig egy sor tóparti nyaralófalun kell keresztülhajtanunk az úszópárnát és kempingszéket cipelő turistákat kerülgetve.

A Csontok öble egy vízre épült cölöpfalu. Pontosabban az időszámításunk előtt itt állt falu rekonstrukciója. Maga a látvány lenyűgöző: a víz türkizes árnyalatú és hihetetlenül átlátszó. A fölé magasodó kunyhók szinte Zanzibárra emlékeztetnek. A mesterséges sziget minden zuga látogatható. A 2 eurós belépő kifizetését követően bemehetünk a házakba, ráülhetünk az ágyakra, székekre, megringathatjuk a bölcsőt, megsimogathatjuk a medve-, róka- és egyéb prémeket. Van egy kicsi, fedett múzeum és egy római erődítmény is. Leülhetünk pihenni a fűben vagy a kempingasztalok valamelyikénél. A kávézó árai elfogadhatók, az italunk mellett pedig gyönyörködhetünk az egzotikus kilátásban.

A hajós kirándulások általában csak egy rövid kitérőt tesznek a Csontok öblében, így ha valaki szeretne mindent alaposan megnézni, és időt szánni jó fotók készítésére, jobban jár, ha autóval megy.

Ohridból hazafelé

Ohridot elhagyva nemcsak a mediterrán hangulattól és a csodálatos látványtól, hanem a duplasávos úttól is gyorsan búcsút vehetünk. Szkopje felé haladva keskeny, sok helyen kacskaringós utakon haladhatunk. Illetve haladtunk volna, ha nem lettek volna néhány kilométerenként lezárások, felújítások, beragadó kamionok.

A Teréz anyáról elnevezett autópályát elérve azonban sima ügy a folytatás. Szó szerint is, mert innentől sík vidék és jó haladás vár ránk. A vidéket itt is főként albánok lakják. Ezt zászlók és minaretek hirdetik szinte minden településen. Ohridtól Szabadkáig egyébként nagyjából 800 kilométer az út, ami kb. 10 óra, így aki nem szeret sokat vezetni, tervezzen be egy hosszabb megállót is.

Három napba zsúfolni Ohridot fárasztó, de nagyon intenzív élményt ad. A városban és a környékben egyébként bőven van annyi, hogy ne csak kiegészítse, hanem helyettesítse a tengerparti nyaralást. Akkor juthat idő fürdésre, napozásra, vízparti olvasgatásra, minden fontos templom végigjárására és a komplett macedón menü kóstolására. Ezt mi majd legközelebb.

Soós Georgina

Ohrid

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.