Ugrás a tartalomra

Perzsa leopárd született a Miskolci Állatkertben

2023.03.09
15:55
2023.11.02
08:52
Forrás
Miskolci Állatkert
Átesett az első állatorvosi vizsgálatán, amely során bemutatkozhatott a nagyvilágnak is.

A január 25-én született kölyök megkapta a kötelező védőoltásokat, valamint megmérték a súlyát is, amely azt igazolja, hogy jól fejlődik. Kiderült az is, hogy hímről van szó, aki azonban nevet még nem kapott. A névadáshoz, az állatkertbe március 15-én látogatók segítségét kérik, akik aznap szavazhatnak majd a kis leopárd nevére.

A leopárd a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacska. Létszáma azonban mindegyik alfajnak jelentősen megfogyatkozott, különösen igaz ez a Közel-Keleten élő, legnagyobb termetű alfajára, a perzsa leopárdra, melyből becslések szerint legfeljebb ezer példány élhet szabadon.

A veszélyeztetett nagymacskák megmentéséért az európai állatkertek az elsők között hoztak létre összehangolt tenyészprogramot az 1980-as években. Jelenleg Európa és a Közel-Kelet állatkertjeiben a fajnak mintegy 100 egyede él, köztük három Miskolcon.

Miskolci Állatkert
perzsa leopárd
állatkert

Most

Népszerű