Ugrás a tartalomra

Pitont fogott unokája edzésén egy szabadkai nagyapa

2023.05.25
16:39
2023.11.02
08:51
Forrás
subotica.com
A 71 éves Nenad Vučković hatéves kisunokáját vitte el a szabadkai Sever pályájára, és a lelátón tartózkodott.

A pályán körülbelül száz 6 és 15 év közötti gyerek edzett, amikor valaki arra lett figyelmes, hogy egy kígyó bújik elő az egyik bokorból. A férfi felé közelített, aki - mint ahogyan mesélte a subotica.com-nak - rögtön felismerte, hogy pitonról van szó. A mintegy másfél méter hosszú kígyó végül elhaladt a férfi mellett, és a pálya felé vette az irányt. Mielőtt azonban a gyerekek közé kúszhatott volna, Nenad puszta kézzel, mindenféle védőfelszerelés nélkül megfogta a piton farkát, majd egy ottfelejtett bevásárlókocsival leborította, és amikor az ki akart csúszni, már a fejét sikerült elkapnia. A kígyó körülfonta a férfi karját és erősen szorította - mesélte a hős nagyapa, akinek mégis sikerült egy asszony bevásárló szatyrába betenni a hüllőt, amely végül egy szemetesben végezte, amit gyorsan befedtek.

A rendőrség is megjelent egy szakemberrel, és a pitont a Palicsi Állatkert befogadóhelyére szállították. Az esetről az ügyészséget is értesítették. Úgy tudni, hogy a kígyónak van chipje, így minden bizonnyal nyomára bukkanhatnak az állat gazdájának. A hős férfi csak annyit kért a tulajdonostól, hogy ne adjon pénzt, helyette kaszáltassa le a pályát, amelyen térdig érő fűben edzenek a gyerekek, és ahol még egy hosszú kígyó is könnyen elrejtőzhet.

piton
Szabadka

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.