Ugrás a tartalomra

Skócia partjainál 5500 éves mesterséges szigetek állnak

2019.06.12
22:29
2023.11.02
09:06
Forrás
index.hu
A crannognak nevezett mesterséges szigetek tömegével sorakoznak a skót szárazföld, illetve a környező szigetek partjainál.

Több száz van belőlük, különösen gyakoriak a Külső-Hebridák szigetcsoport térségében. Eddig a régészek úgy gondolták, hogy a legrégebbieket i. e. 800 körül, a vaskorban építették. Ezután nagyjából két és fél évezredig használták e szigeteket, mielőtt lassanként felhagyták volna őket.

Csakhogy most az egyik legnagyobb crannogról kiderült, hogy története legalább i. e. 3700-ig nyúlik vissza. Ez pedig felveti, hogy esetleg sok más mesterséges sziget is évezredekkel korábban született, mint azt eddig gondolták.

2012-ben egy leszerelt haditengerészeti búvár, Chris Murray számos remek állapotban megmaradt cserépedényt fedezett fel a Külső-Hebridákhoz tartozó Lewis-sziget melletti crannogon. Az edények újkőkori stílusúak voltak, ebből következtettek a kutatók a mesterséges szigetek sokkal régebbi eredetére. A Readingi Egyetem régészei szénizotópos kormeghatározással megvizsgálták a négy lelőhelyről gyűjtött cserepeket, illetve a szigetek építésekor felhasznált faanyagot, és ezeket i. e. 3360-3640 közöttre datálták, áll az Antiquity szakfolyóiratban közölt tanulmányban.

Nem ismert, hogy mire használták ezeket a mesterséges szigeteket. A kutatók azonban azt valószínűsítik, hogy rituális célokra, ceremóniák, vallási összejövetelek megtartására használták a crannogokat. Az építésükhöz fát és köveket használtak. Egyes esetekben van alattuk természetes sziget is, máskor nincs. A vizsgált crannogok egyike 26x22 méteres, és 250 kilogrammos sziklákat is felhasználtak az építéséhez.

Néhány cserepet magukon a mesterséges szigeteken is találtak, de a többségüket a környező vizekből tárták fel. A tárgyak elhelyezkedése és állapota arra utal, hogy ezeket szándékosan helyezték el a vízben.

Skócia
Sziget

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.