Ugrás a tartalomra

„Széchenyi öröksége” rajzpályázat

2021.02.17
12:58
2023.11.02
08:58
Forrás
kulhonimagyarok.hu
A Pázmaneum Társulás – csatlakozva a Gróf Széchenyi Család Alapítvány által meghirdetett emlékévhez – rajzpályázatot hirdet külhoni és anyaországi alapiskolás és középiskolás diákok részére Széchenyi öröksége címmel.

A rajzpályázat védnöke Dr. Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Ez év szeptember 21-én ünnepelhetjük a legnagyobb magyar születésének 230. évfordulóját. A Széchenyi-emlékévhez csatlakozott a Pázmaneum Társulás is.

A rajzpályázat témája: Széchenyi István öröksége, avagy mire lehetünk büszkék magyarként.

Mit köszönhetünk Széchenyi Istvánnak? A gazdaság, a közlekedés, a lótenyésztés, sport … terén végrehajtott reformjai, alkotásai, illetve vele és családja történetével kapcsolatos események is megjeleníthetőek a rajzpályázatban.

Pályázni lehet bármely, szabadon választott technikával. A munkákat A/4-es vagy A/3-as méretben, passzpartu nélkül szükséges beadni. Az alkotások hátoldalán fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, lakcímét, a kép címét és technikáját. Ha iskolán keresztül pályáznak, az iskola nevét, az osztályt és a felkészítő tanár nevét. Egy pályázó gyermek összesen egy pályaművel indulhat.

Korcsoportok:

 6–10 évesek
11–14 évesek
15–18 évesek

A beadott munkákat szakmai zsűri javasolja kiállításra és díjazza.

Az elkészített műveket legkésőbb 2021. június 4-ig kell eljuttatni az alábbi címre: Pázmaneum, Fő utca 47/22, 92901 Dunaszerdahely (Szlovákia)

A borítékra, kérjük, írják rá: “Széchenyi öröksége” rajzpályázat.

Díjazás: A kiválasztott alkotások egy kiállítás keretén belül kerülnek bemutatásra 2021 októberében a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. A fent felsorolt korcsoportokból az első három alkotás könyv- és tárgyi jutalomban részesül. A különdíj győztese családi belépőt kap a nagycenki Széchenyi-kastélyba és a fertődi Esterházy-kastélyba. A díjazottak ezenfelül a Nemzetpolitikai Államtitkárság ajándékában is részesülnek.

Eredményhirdetés: 2021. szeptember 21.

A nyerteseket e-mailben értesíti a pályázat kiírója. A nyertes pályázatokat emellett megjelentetik a Pázmaneum honlapján (www.pazmaneum.com) és Facebook oldalán (https://www.facebook.com/pazmaneumpt/), valamint kiállítás formájában megtekinthetőek majd a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

További információ: info@pazmaneum.com

Széchenyi István
rajzpályázat
Szilágyi Péter

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.