Ugrás a tartalomra

Tulipános Nagyvárad – tucatnyi látnivaló, közel, olcsón

2019.04.24
17:36
2023.11.02
09:06
Forrás
Soós Georgina
Modern, pezsgő, színes és barátságos város, lehet sétálni, vízparton üldögélni, baráti áron enni-inni. Több annál, mint amit a Romániától vár az ember: az előítéleteinket hagyjuk otthon, és induljunk!

MIÉRT NAGYVÁRAD?

Békéscsabán volt dolgunk, utána Gyulán terveztünk maradni a hétvégére. Végül addig fürkésztük a térképet (valami izgalmasabb után), hogy Nagyváradra (Oradeára) esett a választásunk. Nem sokat tudtam erről a romániai városról, és abban sem voltam biztos, hogy kell nekünk oda több nap, hiszen mit lehet ott csinálni?

Nagyvárad Szabadkától 230 kilométerre fekszik, de időben legalább 4 óra: két határátkelő, szegedi forgalom, autópálya csak itt-ott, előzgetni való kamionok, 50-es településtáblák lassítják a haladást. A magyar-román határt Varsandnál léptük át, az összevont határátkelőn néhány perc alatt átértünk. Romániában autópálya-matricát kell váltanunk akkor is, ha autópályának nyomát sem látjuk. Ezt a határnál azonnal meg is vehetjük, 1500 forintot fizettünk érte.

SZÁLLÁSKERESÉS

Már a városba való behajtásnál láttam, nincs miért aggódni. Óriási település, hivatalosan kb. 180 ezer lakosú. Építkezés az építkezés hátán. A tömbházak gombaként nőnek, szaporodnak. A régi házak felállványozva, vagy frissen újítva. Az utak szélesek, a város levegős. Sok a zöld felület. Az autók valamivel jobbak, újabbak mint otthon. A város közepén a Sebes-Körös, ami jórészt megmaradt természetes formájában: a partja füves, a füzek ágai a vízbe lógnak, a köveken pecabotot lógató kedélyes bácsikák.

A szállásunk egy folyóparti tömbházban volt, egy kulturált és barátságos lakótelepen. Szállásadónkkal angolul kommunikáltunk, de csakhamar kiderült, mindent ért magyarul, és beszél is jól. Azt mondja, sok magyar barátja van, tőlük tanulta. Szobák, apartmanok, szállodák közül bőven válogathatunk az ismert internetes szállásfoglaló oldalakon. Az árak kedvezők: a mi 4 személyes, csodálatos kilátást nyújtó, saját parkolós apartmanunk két éjszakára 60 euró volt. Azt mondják, a hoteleket is érdemes megnézni, mert jó minőséget adnak a magyarországi ár töredékéért (persze így is drágábbak az apartmanoknál). A városban egyébként van Hilton csoportos hotel, Astoria és Continental is, vagyis akinek fontos a luxus, itt megkaphatja.

NAGYVÁROSI ÉLET CSALÁDOKRA SZABVA

A szállásunktól a központ felé megindulva igazi család- és természetbarát útvonal fogadott minket. A Sebes-Körös partján gyalogosjárda és kerékpárút visz végig több kilométer hosszan. 100 méterenként (és ez nem túlzás) modern és biztonságos játszóterek csábítják a gyerekeket, vannak asztalok és padok, kutyafuttatók és sportpályák is. Ami pedig a legkellemesebb, hogy ezeket az emberek használják is: futnak, kerékpároznak, a rohangáló gyerekeket a padokról idős párok mosolyogják. Magyar szót sokat hallani: a hivatalosan 25 százalékos nemzetiségi arány tapasztalatunk szerint nem csak papíron, hanem valóban létezik.

VÁROSKÖZPONT

„Nagyvárad Románia egyik legszebb szecessziós építészeti örökségének birtokosa, a belváros olyan, mint egy szabadtéri múzeum.” - olvasható a városról szóló leírásban (ami magyar nyelven is elérhető minden turisták által látogatott helyen). Nagyvárad tagja Európa legszebb szecessziós városait tömörítő szövetségének Barcelona, Budapest, Bécs, Brüsszel és Helsinki mellett. A történelem során különböző nemzetek (magyarok, románok, olaszok, németek, szlovákok) olvasztótégelye volt, és erős a zsidó hatás is. Mindez tükröződik az építészet sokszínűségén is.

A városközpont óriási, és több részből áll. A folyó bal partján lévő főtér rendkívül tágas és szellős. Szökőkutak, szobrok és látogatásunkkor éppen virágzó magnóliák díszítik. Legjellegzetesebb épülete a tér sarkán álló Fekete Sas palota, ami a szabadkai látogatónak azonnal az otthont idézi. Nem véletlenül: a szecessziós épületet Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte, akárcsak a mi városházánkat. Belépve festett üvegekkel díszített passzázs fogad, tele kávézóval, cukrászdával. A központban sétálva vissza-visszaköszön a szecesszió: az ízlésesen díszített homlokzatok kacskaringós-tulipános mintái. A sétálóutca végéről óriási park nyílik játszótérrel és két szökőkúttal, közepén a román katona szobra. A park neve december 1-jének, Erdély Romániához való csatolásának dátumát őrzi.

A Sebes-Körös másik partján van a hosszan elnyúló központi sétálóutca üzletekkel és rengeteg fagyizóval, cukrászdával. Vasárnap délben csinosan öltözött családok lepték el, a kávézók megteltek. Itt áll a holnaposok szoborcsoportja is: Ady Endrét, Dutka Ákost, Juhász Gyulát és Emőd Tamást mutatja egy kávéházi asztal körül. A szabadon hagyott széken előszeretettel pózolnak a fényképezkedő turisták. A Holnaposok irodalmi tömörülése 1908-ban alakult Nagyváradon. Az emlékükre emelt szoborcsoportot 2012-ben avatták.

Így, tavasszal a folyó jobb partján lévő park is nagyon barátságos: tulipánok ezer fajtáját sorakoztatja. Lesétálhatunk a vízhez, vagy gyönyörködhetünk a túlparton álló zsinagógában.

A VÁR

A nagyváradi vár a XI. században épült Szent László utasítására. Rendhagyó, ötszög alakú. A történelem, és főként a XX. század alaposan megrongálta: katonai célokra, majd nagykereskedelmi raktárakként is használták. Felújítására a város önkormányzata 2009-ben és 2012-ben kapott támogatást, főként európai uniós forrásokból. A 6 éven át tartó munkálatok során a belső épület teljesen megújult: egy modern, európai színvonalú belső tér jött létre. A belépő mindössze 2 euró, cserébe annyi kiállítást kapunk, hogy egész nap elnézegethetjük. A pincében kőtár, végigmehetünk üvegpadlón, lépcsőkön, alagutakon, egykori kínzókamrákon, láthatunk ősi romokat, csontvázakat. Az emeleti részen vagy 10 tematikus tárlat közül válogathatunk. A teljes épület akadálymentesített. A kiállítások minden leírása magyarul is olvasható. A vár külső része egyébként még nem újult meg. Omladozik a fal, a kültéri színpad fa deszkái összetöredezettek, a turista pedig elveszett, a bejáratokon ugyanis semmi jelzés, próbálgatni kell, melyik nyílik, és hova vezet.

WELLNESS

Nagyvárad központjában található a Nymphaea fürdő, ami wellness és aquapark szolgáltatásokat is nyújt. A téli időszakban is érdemes kipróbálni, van bőven tartalom a fedett részben. A belépő 5 után kedvezményes. Mivel egészen 10-ig nyitva van, lesz elég időnk felfedezni. 4 személyre nagyjából 20 eurót fizettünk. Az alapárba nem tartozik bele a szauna- és törökfürdő-használat. Ami viszont jár: három óriáscsúszda (az egyik tölcséres befejezéssel), egy családi csúszda, két pezsgőfürdő, örvény, barlang, mindenféle vízsugár-masszázs, megmászható sziklafal, jól felszerelt gyerekvilág kalózhajóval és csúszdákkal. A szombat délutáni tömeg 7 óra felé csökkenni kezdett, este már egészen családiassá vált a légkör. Értékeink miatt nem kell aggódnunk, a karszalagunkkal zárhatjuk a szekrényt és a fürdőn belül fizetni is csak ezzel (illetve a pénztárnál erre feltöltött pénzzel) tudunk.

TISZTASÁG

Az biztos, hogy Nagyvárad nem Szlovénia. Itt nem tapasztalhattuk azt a példás tisztaságot, ami korábbi utazásunk során elvarázsolt minket. A folyóparti sétányon ugyan végig vannak kukák, de szétdobált hulladékkal is bőven találkozni. Persze a központot igyekeznek tisztán tartani, a főtér, a park és a játszóterek rendezettek.

NYELVTUDÁS

Nagyváradon leginkább a magyar nyelv segített ki minket. Angolul sok helyen nem beszélnek, a román pedig tőlünk áll nagyon messze. A fürdő pénztáránál a family szót sem tudta értelmezni a hölgy, és kézzel-lábbal tudott csak átirányítani a kollégához. A cukrászda pincérével is csak hosszas mutogatás árán tudtuk megértetni, hogy két adag palacsintát kérünk 4 tányérba. A magyart viszont, ha nem is beszélik, szinte mindenhol megértik.

ÁRAK

Azért is jó nyugat helyett keletre utazni, mert a pénzünk értéke ha nem is nő, de legalább marad az itthoni. Nagyváradon a boltokban szinte mindent annyiért kapni, mint nálunk. Az éttermek kínálata megfizethető, igaz, a fagyi gombócáért nagyjából 100 dinárt kell fizetni. A városban sok látnivalót kapunk ingyen: az utcákat, parkokat, tereket járva pénz nélkül is remekül kirándulhatunk. Romániában a pénznem a lei, de nem váltottunk, mindenhol kártyával fizettünk, az érintős fizetés természetes dolog.

Összességében sokkal többet kaptunk annál, amit vártunk. Unatkozni nem volt időnk, sőt, a 3 nap kevésnek is bizonyult. Kimaradt például az állatkert, nem néztük körbe a templomokat, zsinagógákat, és a környék kincsei (pl. Félixfürdő) is egy következő alkalomra maradtak. Nagyvárad egy tavaszi hétvégét biztosan megér.

utazás

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.