Ugrás a tartalomra

Új elmélet született a dinoszauruszok kihalásáról

2021.02.18
12:14
2023.11.02
08:58
Forrás
elobolygonk.hu
Avi Loeb csillagász szerint a jelenség magyarázatot adhat a dinoszauruszokat kiirtó eseményre.

A Harvard Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy az ősi becsapódási mélyedést, a Chicxulub-krátert milyen aszteroida vagy üstökös okozhatta. A becsapódás körülbelül 66 millió évvel ezelőtt az őskori hüllők mellett számos állat- és növényfaj kipusztulását okozhatta. A tanulmány szerzői szerint az lehetett a gond, hogy a Jupiter erős gravitációs vonzása üstökösöket vonzott maga köré, amelyek elkezdhettek keringeni a bolygó körül, mígnem elértek egy olyan pontra, ahol a Nap vonzása nagyobb lett, mint a Jupiteré. Ezt követően vagy leszakadhattak a Jupiter körüli pályáról, és elindultak a Nap felé, vagy a két gravitációs erő szétzúzhatta őket.

Ha az utóbbi történt, akkor a töredékek egy része elindult a Nap felé, növelve annak esélyét, hogy összeütközik egy bolygóval, például a Földdel.

dinoszaurusz
elmélet
kihalás

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.